Felsőoktatási átalakítás - Giró-Szász: legalább 55 ezer ingyenes férőhely lesz

A felsőfokú oktatásban az állam által finanszírozott felvehető hallgatók száma 2013-ban nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten, közölve: a pontszámokat a szaktárca karácsonyig nyilvánosságra hozza.


A szóvivő elmondta azt is, hogy legalább 24 milliárd forinttal több pénz jut 2013-ban a felsőoktatásra.

Giró-Szász András elmondta: a kormány szerdán meghatározta az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára, hogy a felsőfokú oktatásban az állam által finanszírozott hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél. Ez alsó határ, ennél csak több lehet a felsőoktatásba belépő hallgatók száma - jelezte, hozzátéve: a keretszámok eltörlésével a felsőoktatási intézményekbe bejutás egyetlen feltétele az adott pontszám elérése lesz.
A pontszámokat a jogszabály alapján december 31-ig kellene megállapítani, ugyanakkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta, hogy karácsonyig nyilvánosságra hozzák.

Arról, hogy addig már csak két munkanap van, azt mondta: egy kormány nem munkanapokban gondolkodik, öt nap áll rendelkezésre ennek kialakítására.
A kormányszóvivő megerősítette, az állam mindenkinek, aki eléri a minőségi küszöböt, elvégzi meghatározott időn belül a felsőoktatási tanulmányait, diplomát szerez, és Magyarországon kíván elhelyezkedni, kifizeti a tanulmányai költségét.
Emlékeztetett arra, hogy a kabinet felállított három delegációt, amelyek az oktatási intézmények adósságrendezésével, az uniós önrész átvállalásával, és az állam és a magánszféra részvételével kialakított PPP-konstrukció megoldásával foglalkoznak. Az első két tételre egyaránt 10-10 milliárd forintot különítenek el, a harmadik tételről nem mondott számot, arra hivatkozva, hogy jelenleg megállapodás előtt áll az állam.
Ha a jövő évi költségvetési sor mellé e három intézkedés számait hozzáadják, amely mintegy 50 milliárdot tesz ki, és kalkulálnak a felülről nyitott új felvételi rendszerrel, akkor legalább 24 milliárd forinttal több pénz jut 2013-ban a felsőoktatásra, mint előző évben. Jelentős többletforrások várhatók a pedagógus- és sportösztöndíjak rendszerén keresztül is - fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormány határozott álláspontja, hogy a diplomák minőségén és a lemorzsolódások arányán egyaránt javítani kell. Magyarország közpénzből nem jóléti államok orvosait és értelmiségeit akarja képezni - jelentette kie.
Hozzátett: a diákhitellel, illetve a hallgatói szerződéssel kapcsolatos rendelkezéseket és a további paramétereket a szaktárca dolgozza ki. Azt kérte, a diákok várják meg, milyen konstrukció születik majd, felesleges előre kalkulálni.
Arról, hogy lesz-e részösztöndíj, azt mondta: nem lesz, mert az szembemenne az egész rendszer logikájával.
A diákok megmozdulásairól, illetve a HÖOK-elnökének szerdán kezdett ülősztrájkjáról azt mondta: minden ilyen típusú véleménynyilvánítás a demokrácia sajátja. Ha a diákok úgy érzik, a kormány mást mond, mint amit helyesnek tartanak, akkor mondják el a véleményüket.
Azt mondta, a Parlament előtt ülősztrájkot folytató Nagy Dávidot, a  HÖOK-elnököt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tájékoztatta kormányülésen született határozatról.
Nagy Dávid, aki a kormányülés kezdetekor foglalta el az Országgyűlés épületével szemben felállított széket, az MTI-nek azt mondta: addig sztrájkol, amíg sajtótájékoztató vagy személyes tájékoztatás keretében információt nem kap a kormány üléséről.
Giró-Szász András jelezte: a kormány szándéka az elmúlt napokhoz hasonlóan, hogy bevonja a hallgatói önkormányzatot a megbeszélésekbe. A tárca vezetője a rektori konferenciával eddig is tárgyalt, és ezután is nyitott az egyeztetésekre - tette hozzá.

MTI hír

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com