Felújították a Szegedi Tudományegyetem két gyakorlóiskoláját
Uniós támogatással, csaknem egymilliárd forintból felújították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két gyakorlóiskoláját.Rovó László, az SZTE rektora a fejlesztések eredményeit bemutató keddi rendezvényen elmondta, a kevesebb mint egy év alatt megvalósított beruházásnak köszönhetően sokat fejlődött a gyakorlóiskolák infrastruktúrája. A professzor hangsúlyozta, az egyetem a gyakorlóiskolákban igyekszik a legjobb körülményeket biztosítani az oktatáshoz, az ott dolgozó pedagógusok számára pedig átlag fölötti fizetést nyújt.
Fendler Judit kancellár kifejtette, az SZTE saját forrásból is folyamatosan fejleszti közoktatási intézményeit, elsősorban az informatikai eszközöket. A részben az ELTE gyakorlóiskoláival konzorciumban megvalósított projektek során az SZTE közoktatási intézményeiben komoly informatikai fejlesztés valósult meg, bővült az elektronikus tananyagok köre, az ezek alkalmazásához szükséges eszközöket vásároltak és részben megújultak az épületek is.
Dobi János, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója elmondta, 313 millió forintból felújították az intézmény mind az 55 tantermét, a közösségi tereket, tanári szobákat, szertárakat, irodákat, kijavították az épület tetőjét, és megkezdték az eddig kihasználatlan alagsor átalakítását. Eszközfejlesztés valósult meg 166 millió forintból: bővítették a wifi-hálózatot, 21 interaktív kijelzőt vásároltak, kialakítottak egy - a többi közt robotika foglalkozások megtartására alkalmas - informatikai skill-labort, valamint lecserélték az informatikai szaktantermek számítógépeit, valamint a természettudományos oktatást segítő berendezéseket szereztek be - tudatta az igazgató.
Zsigriné Sejtes Györgyi, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója közölte, 500 millió forintból az intézményben 33 tantermet újítottak fel, a tanárjelölteknek többfunkciós okos csoportszobákat alakítottak ki, 15 videokonferencia-rendszert telepítenek, táblagépeket, iskolabútorokat vásároltak, az udvaron pedig nyitott tanterem épült az ökotudatos képzések helyszínéül.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások