Gyermekmentő szolgálat: rendeződött a hátrányos helyzetű tanulók ösztöndíja
Rendeződött annak a száz mélyszegénységben élő, de kiválóan tanuló gyereknek a helyzete, akik ösztöndíjtámogatását augusztusban felmondta az MBH Bank - közölte a programért felelős Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szerdán az MTI-vel.
Azt írták, az MBH Bank helyett több vállalat és magánember vállalta az ösztöndíjprogram támogatását. A felajánlásoknak köszönhetően a korábbi ösztöndíjasok mellett új gyerekeket is be tudtak vonni a programba, így az idei tanévben 229 gyerek részesülhet támogatásban.
A közleményben felidézték, az MKB Bank 1994-ben vállalta fel az ösztöndíjprogramot, először csak húsz diák számára, majd néhány év után felemelték a gyerekek létszámát százra. A programot az NGYSZ népszerűsítette, ennek nyomán több kisebb-nagyobb cég szállt be a támogatásba, további 110 tanulónak biztosítva a rendszeres havi támogatást. Ebből ötvenet a Magyar Nemzeti Bank segített 2023-ig.
Ekkor az eredetileg 210 ösztöndíjas gyerekből csak 160 maradt. Az MKB Bank 2023-as megszűnése után a jogutód MBH Bank automatikusan folytatta a támogatást, ám a második év után jelezték, hogy meg akarják szüntetni, mert mást és másképpen szeretnének segíteni.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások