György László: egyre több résztvevője van a Tanítsunk Magyarországért programnak

Egyre több résztvevője van a Tanítsunk Magyarországért programnak, amelyhez már hét felsőoktatási intézmény csatlakozott - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken a Pest megyei Dányon.György László a Tanítsunk Magyarországért élménynapon elmondta: szeretnék elérni, hogy 2022-re már mintegy tízezer mentor és mentorált vegyen részt a 2018 végén meghirdetett programban. Ezzel el tudják majd érni az összes olyan hetedikes és nyolcadikos általános iskolást az országban, akinek szüksége lehet erre - tette hozzá, jelezve: tavaly ősszel 200 mentor és 800 mentorált, most 384 mentor és csaknem 1600 mentorált vesz részt a programban az ország 60 településén.

    
A cél az, hogy ezek a gyerekek sikeresek legyenek az életben, a munkaerőpiacon, tanuljanak szakmát, érettségizzenek le, ha ambíciójuk van és tehetségesek, szerezzenek diplomát - mondta az államtitkár. A programban az egyetemista mentorok a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol lévő kistelepülésekre mennek, hogy segítsék a hetedikes és nyolcadikos általános iskolásokat - közölte György László. Kifejtette: segítenek nekik megismerni a világot, új élményeket szerezni, megismertetik velük a továbbtanulási, illetve munkalehetőségeiket, és beszélnek nekik a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségekről is.
    

Az államtitkár elmondta, hogy a tapasztalatok szerint azok a gyerekek, akik a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol élnek, az általános iskola elvégzése után nehezebben boldogulnak az életben. Könnyebben morzsolódnak le a középiskolában, nehezebben szereznek szakmát, érettségit vagy tanulnak tovább. Ennek az az oka, hogy megpróbáltatásként élik meg a nyolcadik osztály elvégzése utáni világot. Példaként említette az utazást, ami az addigi életükben, a kistelepülésen nem volt része a mindennapjaiknak.
    

György László kitért arra is, hogy a mentorrá válás feltétele egy kétkredites, féléves, szabadon választható kurzus elvégzése. Közölte: egy mentornak általában négy mentoráltja van, és heti egy napot töltenek együtt az általános iskolásokkal. A programban részt vevő mentorok és mentoráltak a Tanítsunk Magyarországért kártyával ingyen utazhatnak az országban.
    

Az egyetemek mellett csatlakoztak partnerek a programhoz a vállalati szférából is. Több kulturális intézmény is megnyitotta kapuit, így a programban résztvevők eljuthatnak múzeumokba, állatkertbe, cirkuszba, színházakba - sorolta a lehetőségeket György László.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com