Hankó Balázs: a hallgatói életutat támogató pályázat indul

A felsőoktatásban tanulók életútját, tanulását és kitartását segíti az az új pályázat, amelynek keretében 28 milliárd forintot biztosít a kormányzat - mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.Hankó Balázs közlése szerint egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egy elsőévesnek kihívást jelent megszokni az egyetemi környezetet, ezért - például műszaki, természettudományi, informatikai szakon - szükség lehet a mentorálásra, főként a szakképző intézményekből érkezők számára.

A hallgatói életutat támogató program egyetemi oktatók, kutatók, fiatal egyetemisták, hallgatói önkormányzatok és vállalati partnerek segítségével valósul majd meg - jelezte, kiemelve, hogy az egész pályázat lényege a hallgatók mentorálása, lemorzsolódásuk csökkentése.

Hankó Balázs elmondta, hogy a pályázat jól illeszkedik a magyar felsőoktatás megújítását célzó kormányzati intézkedések sorába, hiszen "az elmúlt évek tudatos megújításának köszönhetően" már tizenkét magyar egyetem van a világ legjobb öt százalékában, amely azt jelenti, hogy Magyarországon háromból két egyetemista a világ élvonalában lévő egyetemen tanul - hívta fel a figyelmet.

Kitért arra, hogy a szombaton zárult, a Hungexpo területén három napon át zajló Educatio kiállításon - amely az egyetemek közötti versenyt is hívatott erősíteni - is ismertették a magyar felsőoktatás előrelépésének eredményeit: az itthoni diploma értéke másfélszeres bérszorzó, bővülő források állnak rendelkezésre, a lemorzsolódás csökkent, mindezek mellett pedig "az egyetemek megkapták tulajdonba a saját ingatlanjukat, ingóságukat", és tovább fejlesztik majd az egyetemeket.

Kiemelte, hogy a Pannónia Program a világ vezető egyetemein eddig több mint 11 ezer hallgató számára nyújtott kutatási lehetőségeket - szállás- vagy tandíjtámogatást, utazási költségtérítést is - kreditelismeréssel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a HU-rizont programban magyar egyetemek konzorciumvezetőként olyan egyetemekkel kutatnak együtt, mint a Yale, a Harvard, a Stanford, az Oxford, a Cambridge, ami szintén azt mutatja, hogy a hazai felsőoktatási intézmények a nemzetközi élvonalban vannak.

Hankó Balázs kitért arra is, hogy nemzetközi tekintetben is egyre nagyobb az érdeklődés a magyar felsőoktatás irányába a hallgatók részéről, hiszen a 350 ezer diákból 50 ezer külföldi, utóbbiak száma az elmúlt néhány évben több mint 10 ezerrel nőtt, ez pedig szintén azt jelenti, hogy versenyképesek, bevételt termelnek a hazai egyetemek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com