Hankó Balázs: a jövőért folytatott verseny egy tudásverseny

A kulturális és innovációs miniszter szerint a jövőért folytatott verseny egy tudásverseny, ezért is fontos, hogy a magyar hallgatók a világ legkülönbözőbb egyetemein tölthetnek hosszabb-rövidebb időt a Pannónia Ösztöndíjprogrammal.Hankó Balázs az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában úgy fogalmazott: "nem sikerült az Európai Bizottság karanténkísérlete" azzal, hogy a magyar egyetemeket kizárta az Erasmus-programból, hiszen a Pannónia-program első évében kétszer annyian jelentkeztek, mint az Erasmus utolsó évében, így elmondható, hogy a várakozást felülmúlóan sikeres volt a program indulása.

A miniszter elmondta, a Pannónia-program első évében 8115-en vettek részt és tanultak, oktattak, kutattak a világ minden táján, köztük a legjobb egyetemeken. Az Amerikai Egyesült Államokba 181 ösztöndíjas jutott el, Japánba 119, az Egyesült Királyságba 118 - ismertette.

A magyar fiatalok sikere érdekében kellenek a nemzetközi élvonalba magyar egyetemek - emelte ki Hankó Balázs, hozzátéve: eddig 4042 egyetemközi szerződést kötöttek a magyar felsőoktatási intézmények. 2030-ra igenis lesz magyar egyetem a világ legjobb száz egyeteme között, és számos magyar intézmény lesz Európa száz legjobb egyeteme között - emelte ki.

A tárcavezető kitért arra, azt szeretnék, ha az egyetemeknek szoros kapcsolatuk lenne az adott térség gazdasági szereplőivel. Ebben is sikeresek az egyetemek, nőtt a "térségi vonzóképességük" - tette hozzá. Tóth Petra, a Pannónia Ösztöndíjprogram nagykövete a műsorban elmondta, az ösztöndíj fedezte a külföldön tartózkodás összes költségét. A program rugalmas, hiszen egy naptól akár egy évig is igénybe vehető az adott támogatás - tette hozzá.

Hankó Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a Pannónia Ösztöndíjprogram folytatására tízmilliárd forint áll rendelkezésre. Beszámolt arról, hogy az Európai Unió Bírósága két és fél év után kezdte tárgyalni azon egyetemek ügyét, amelyek perre mentek az Erasmus-programból való kizárásuk miatt.

Az egyetemek nyilatkozatai szerint "a bíróság komoly kérdéseket tett fel az Európai Bizottságnak, hogy milyen jogalapon tette azt, amit tett" - mondta a tárcavezető.

A Pannónia-program sikere azt mutatja, hogy "ha egy kicsit megpiszkálnak minket, akkor egy huszárcsellel csak azért is megmutatjuk, hogy jobbat csinálunk" - fogalmazott Hankó Balázs.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com