Hankó Balázs: a versenyképes felsőoktatás a hallgatók sikeres jövőjét biztosítja

A magyar felsőoktatás azért újult meg, hogy sikeres fiataljaink legyenek - mondta Hankó Balázs a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) folytatott egyeztetésen, amelynek fókuszában a diákok karrierívének további fejlesztése állt. A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint ennek kulcsa többek között az egyetemi kollégiumok fejlesztése, valamint a hallgatói megélhetés feltételeinek javítása - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.


A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint a tárca épületében megtartott egyeztetésen több, a hallgatók sikerességét erősítő kérdés napirendre került: egyetértettek abban, hogy az Országos Kollégiumfejlesztési Stratégia újraindítása szükséges, amelyben a kollégiumi férőhelyek bővítése mellett a kollégiumok minőségének fejlesztését is célul kell kitűzni.


Tárgyaltak a hallgatói normatíva kérdésköréről is, amely kapcsán a miniszter hangsúlyozta, hogy a megfelelő támogatási rendszer kialakításában, és a finanszírozási lehetőségek bővítésében szerepet kell vállalniuk a megújult felsőoktatási intézményeknek, de emellett vizsgálni érdemes a diákhitel optimálisabb kihasználását - írták.


A miniszter tájékoztatást adott továbbá arról az ágazatirányítói ajánlásról, amelynek részét képezi az egyetemek szenátusában a megfelelő hallgatói képviselet biztosítása - fűzték hozzá, azzal együtt, hogy tárgyaltak a lemorzsolódás csökkentéséről és a hallgatók mentális jóllétének biztosításáról is.


A közlemény alapján Hankó Balázs kiemelte: "az egyetemi felvételi megújításával az utóbbi években nőtt a felvettek száma, csökkent a lemorzsolódás, többen járnak a műszaki, természettudományos, mérnök és informatikai szakokra, nőtt az egyetemek tudományos teljesítménye. Emellett a Hallgatói Önkormányzattal közösen indított 1 milliárd forint kerettel gazdálkodó HÖOK Mentorprogram a felsőoktatásba bekerülő, hátrányos helyzetű hallgatók beilleszkedését, tanulmányait és ösztöndíj lehetőségeit segíti".


A miniszter hangsúlyozta, hogy versenyképes és vonzó a megújult magyar felsőoktatás, hiszen már második éve több mint 90 ezren nyernek felvételt a felsőoktatási intézményekbe, a magyar egyetemek nemzetközi szinten is helytállnak, 12 hazai intézmény szerepel a világ egyetemeinek legjobb 5 százalékában.


Továbbra is folytatják a HÖOK-kal az egyeztetéseket, hiszen a magyar kormány elkötelezett a magyar felsőoktatás, a magyar diákok sikerének előmozdításában - olvasható a tárca közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com