Hankó Balázs: csaknem tízezerrel többen kezdték el a felsőoktatási felvételi folyamatot, mint tavaly ilyenkor

A jelenlegi adatok szerint időarányosan csaknem tízezerrel többen kezdték meg a felsőoktatási felvételi folyamatot, mint tavaly ilyenkor - közölte a kulturáért és innovációért felelős miniszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában.Hankó Balázs elmondta, hogy a megújult felsőoktatásban trendforduló látható, tavaly és idén is a műszaki, a természettudományi, a mérnöki, az informatikai és az agrárterület a legnépszerűbb, emellett a tanár-, tanító- és pedagógusképzés is megjelent.

"Most még azt nem látjuk, hogy a felvételizők mely szakokra jelentkeztek, de az biztos, hogy egyre többen jelentkeznek a megújult felsőoktatásba, mert sikeres a magyar felsőoktatás" - fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta: a múlt évi adatok szerint minden ötödik felvételiző 30 év feletti volt, az elmúlt években pedig már minden második felvett fiatal vidéki egyetemre nyert felvételt. Hankó Balázs a szakképzés kapcsán elmondta: tavaly a 107 ezer, felsőoktatásba felvett jelentkezőből több mint 20 ezren a szakképzésből nyertek felvételt.

A magyar felsőoktatásba február 15-én éjfélig lehet jelentkezni, ehhez digitális állampolgárság szükséges, és az, hogy a jelentkezést az e-felvételin keresztül adja be a jelentkező - emlékeztetett.

A miniszter műsorvezetői kérdésre elmondta: idén emeltek az állami ösztöndíjas helyek számán, a férőhelyek száma jelen pillanatban a kapacitások alapján 92 ezer körül várható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com