Hankó Balázs: megújult a Neptun-rendszer

Megújult a Neptun-rendszer, ennek köszönhetően az egyetemi hallgatók modern, felhasználóbarát felületen, mobiltelefonon is intézhetik tanulmányi adminisztrációjukat - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.A miniszter közölte, stratégiai együttműködésük keretében ismét egyeztetést folytattak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK), ezúttal a tanulmányi rendszer fejlesztéséről, a kollégiumi lakhatási körülmények javításáról, valamint a gólyatáborok biztonságos szervezéséről tárgyaltak.

Hankó Balázs elmondta: a felmérések szerint csak minden második hallgató volt elégedett a tanulmányi rendszerrel, ezért már tavaly javaslatot tettek a modernizálására. 2025 januárja óta munkacsoport foglalkozik a fejlesztéssel, aminek köszönhetően a korábbinál látványosabb, jobb élményt nyújtó felület várja a diákokat, akik sokkal gyorsabban intézhetik ügyeiket, például a tantárgyfelvételt, vizsgajelentkezést, az órarend összeállítást vagy az ösztöndíjjal kapcsolatos teendőket - ismertette a tárcavezető.

Hozzátette: a rendszer a korábbinál nagyobb kapacitással bír, így a terheltebb időszakokban – például vizsgajelentkezés idején – is fennakadás, "kifagyás" nélkül működik.

A felsőoktatási intézmények több mint fele az elmúlt fél évben már áttért a megújult, hallgatóbarát rendszerre – hangsúlyozta a miniszter, aki arra kérte a többi egyetemet is, hogy mielőbb álljanak át az új felületre. Hankó Balázs beszélt arról is, hogy az elmúlt három évben "hozzáférési fordulat" valósult meg a felsőoktatásban, ami kollégium fejlesztéseket is szükségessé tesz.

A fiatalok lakhatási feltételeinek javítása a kormány kiemelt feladata – jelentette ki. Rámutatott: a fix 3 százalékos kamatozású otthonteremtési támogatás "óriási, a rendszerváltoztatást követő legnagyobb előrelépést" biztosít a fiatalok otthonhoz jutása terén.

Elmondta továbbá, hogy a felsőoktatásban a kollégiumok fejlesztése is folyamatos, ennek legfőbb budapesti programja a Diákváros program lesz, amely 12-16 ezer férőhelyet hoz létre. A miniszter megjegyezte, hogy jelenleg országosan 46 ezer kollégiumi hely van, ahol összesen 41 ezer diák lakik.

Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt évek során összesen 150 milliárd forint értékben összesen ötven PPP-konstrukcióban lévő kollégiumot vásárolt ki az állam, és adta az egyetemeknek.

Kitért arra is, hogy a HÖOK javaslatára 2025-ben elindították a Kollégisták központban elnevezésű programot, aminek keretében 300 millió keretösszegre pályázhatnak az intézmények. A pénzt "mindennapi komfortérzetet javító eszközök" beszerzésére lehet felhasználni, például hűtő, fagyasztó, mosógép vagy konyhafelszerelések beszerzésére - sorolta. Pályázni augusztus 31-ig lehet – közölte.

Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke elmondta: a kollégiumi helyek ára havonta 9 és 17 ezer forint között mozog, míg egy albérlet díja 200 ezer forint feletti, ezért "nem kell hangsúlyozni, milyen jelentősége van egy egyetemistának, ha kollégiumban lakhat."

Úgy folytatta: nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít, mivel a lakhatási körülmények alapvetően befolyásolják az esélyegyenlőséget, a tanulmányi eredményeket is. A HÖOK számára kiemelt jelentőségű a kollégiumok fejlesztése – rögzítette az elnök, aki köszönetet mondott a minisztériumnak a javaslataik elfogadásáért és az együttműködésért.

Varga-Bajusz Veronika a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a gólyatábor-szezon indulása kapcsán kiemelte: az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy néhol "plusz odafigyelésre van szükség" a táborok biztonságos és sikeres megszervezéséhez. Elmondta: ennek érdekében a HÖOK-kal együttműködve etikai kódexet alakítottak ki, amit folyamatosan aktualizálnak, ezen kívül workshopokat, előadásokat tartottak a szervezők számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com