Hankó Balázs: számtalan karrierlehetőséget kínál a megújult felsőoktatás

A magyar egyetemek a világ felsőoktatási rangsoraiban jelentősen előre léptek az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően, a megújult felsőoktatás számtalan karrierlehetőséget kínál - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a Városmajori Gimnázium végzős diákjainak tartott előadásában.Hankó Balázs kiemelte: szinte nincs olyan tudományterület, ahol nem lehet versenyképes magyarországi felsőoktatási intézményt találni. A hallgatók kétharmada, mintegy 180 ezer hallgató már modellváltás utáni, versenyképesebb, a gazdaságra nyitottabb, rugalmasabb működésű felsőoktatási intézményrendszerbe jár; a tanulókat több mint 30 ösztöndíj segíti, és elkezdték azt a programot is, amelynek célja a magyar felsőoktatásban végzett, külföldön élő neves kutatók visszahívása - ismertette.
    

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, hogy idén több mint 1000 milliárd forintot fordítanak a magyar egyetemek működésére és fejlesztésére, a következő években pedig 2700 milliárd forint jut majd felsőoktatási fejlesztésekre, hogy valamennyi intézményben a 21. századnak megfelelő körülmények és lehetőségek várják a hallgatókat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com