Hankó Balázs: több mint háromezren tanultak a Pannónia programmal külföldi egyetemeken

A Pannónia program januárban zárult első félévében több mint háromezer magyar diák tanult a világ vezető egyetemein - mondta a kulturális és innovációs miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.Hankó Balázs példaként hozta fel, hogy az Egyesült Államokban 62, az Egyesült Királyságban 45, Japánban 31, Kínában 25, Szingapúrban 12 diák tanult a program támogatásával.

Hozzátette: a magyar finanszírozású Pannónia program jó megoldást nyújt azokra a problémákra, amelyek az Erasmus programmal kapcsolatban felmerültek.

A Pannónia programban részt vevő egyetemek az Erasmussal szemben teljes mértékben elismerik a krediteket, és az időkerete néhány héttől fél évig terjed.

Magasabb az ösztöndíj összege - a Pannónia esetében 1,6 millió, míg az Erasmus programban egymillió forint -, és a hazai ösztöndíjat a diákok előre megkapják. Kitért arra is, hogy hazug az a baloldali sajtóban megjelent állítás, hogy spanyol egyetemek nem fogadnak magyar diákokat. Az igazság az, hogy az első félévben 87 diák és 4 oktató tartózkodott Spanyolország 29 egyetemén, 133 magyar-spanyol egyetemi kapcsolat van. A magyar egyetemeknek összesen 4045 kapcsolata van a világ egyetemeivel, tehát "jó és hasít a program" - mondta.

A miniszter szerint az a siker kulcsa, hogy a valós autonómiát helyezik a középpontba. A magyar egyetemek közvetlen kapcsolatot kötnek más egyetemekkel, emiatt jobban ismerik egymás tanrendjét, profilját, az egyetemek a nemzetközi stratégiához illeszkedően választanak maguknak partnert a világból, nem csak Európából - emelte ki.

Hangsúlyozta, nincs jogi alapja annak, hogy az Európai Bizottság (EB) kizárta a magyar egyetemeket az Erasmus programból, mivel a felsőoktatás nemzeti hatáskör. Felidézte, hogy miután a bizottság szerint az egyetemi kuratóriumi tagok összeférhetetlenek voltak, 2023. januárban a miniszterek, államtitkárok lemondtak a kuratóriumi tagságról. Tavaly novemberben az Országgyűlés elfogadott egy törvénymódosítást a kuratóriumok összeférhetetlenségéről, majd decemberben az EB újabb feltételeket támasztott, például azt, hogy az egyetemek képviselői, szenátusi tagok, rektorok ne lehessenek tagjai a kuratóriumoknak, de "mindenféle, kívülről pénzelt NGO-k vehessenek részt a szavazási folyamatban". Ezt az összeférhetetlenséget nem csak a felsőoktatással foglalkozó alapítványokra, hanem minden alapítványra ki kell terjeszteni - jegyezte meg.

Utalt arra, hogy az ügyben hat egyetem áll perben az EB-vel. Jó látni, hogy a magyar egyetemek kiállnak a saját igazukért, és szörnyű látni azt, hogy a Manfred Weber vezette Európai Néppárt-frakció és hazai képviselői az ellenoldalon, a magyar egyetemistákkal szemben avatkoznak be - jelentette ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com