Három új levelező alapszakot indít a szegedi egyetem Békéscsabán

Gépészmérnök, mechatronikai mérnök és programtervező informatikus alapképzési szakot indít levelező tagozaton a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Békéscsabán. Jelentkezni pótfelvételi eljárásban lehet, augusztus 8-áig - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.A közlemény szerint a Gál Ferenc Egyetem infrastruktúrájára építő levelező képzések hetven államilag finanszírozott hellyel indulhatnak el. A két intézmény emellett 17 szakirányú továbbképzést is indít, a egyebek mellett precíziós agrárgazdálkodási szakmérnök és megújulóenergia-hasznosító szakirányú továbbképzési szakon.
    

Az induló új szakokat az ipar, a gazdasági szféra igényeinek megfelelően választották ki. A felsőoktatási intézmények és a régió gazdasági szereplőinek kiemelt közös célja az, hogy a jövő jól képzett szakemberei helyben maradjanak, és találják meg az életpályájuk célját, a boldogulásukat - írták. A közlemény szerint Herczeg Tamás (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: nemcsak költségtérítéses, hanem állami finanszírozású helyekre is lehet jelentkezni az augusztus 8-áig tartó pótfelvételi eljárásban. Kifejtette, a két egyetemmel, a kamarákkal, a gazdasági élet legfontosabb szereplőivel és a Békés Megyei Kormányhivatallal azon dolgoznak, hogy esetleg keresztfélévben, de jövő ősztől mindenképpen újabb szakirányok alapképzései is elérhetők legyenek Békéscsabán.
    

Árpási Zoltán, a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának dékánja közölte, a karon harminc százalékot meghaladó mértékben nőtt az alapképzésre felvett hallgatók száma a tavalyihoz képest. A korábban is népszerű gazdálkodás és menedzsment, valamint pénzügy és számvitel szakok mellett tovább erősödött a műszaki menedzser alapszak is.
    

Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója azt mondta, hogy mivel a Gál Ferenc Egyetem több campussal van jelen a megyében, kiemelten fontos a térség számára. A kormányhivatal 2017-ben kötött együttműködési megállapodást az akkor még főiskolaként működő intézménnyel, amely a középfokú oktatásban is sok képzést biztosít, és szellemi műhelyként is működik - tette hozzá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com