Helyettes államtitkár: a víz a gazdaságfejlesztés hajtóereje is

Hoffmann Imre kiemelte, hogy Magyarország a vízgazdálkodás területén kiszolgáltatott helyzetben van, ugyanakkor elismert vízügyi nagyhatalom, ami a tudomány és a gyakorlat, például az árvízi védekezés területén is tapasztalható. A helyettes államtitkár a vízügyi ágazat mérföldkövének nevezte, hogy a víztudományi képzés az NKE-re került.

A vízgazdálkodás rendkívül sokrétű ismeretet igényel a szakmunkástól a minősített kutatóig.

Éppen ezért, valamint a vízügy globális és nemzetgazdasági jelentőségére tekintettel kezdeményezte a belügyminiszter a vízügyi szakemberképzés integrálását a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe - mondta.



A vízügyi ágazat nehézségeiről elmondta: a létszámcsökkenés mellet komoly problémát jelent, hogy a dolgozók több mint harmada ötvenévesnél idősebb, a harmincévesnél fiatalabbak aránya pedig csak néhány százalék.
Az elmúlt három évben a vízügyi igazgatási szervek szakemberállományának mintegy negyede kicserélődött, az érkezők jelentős részének pedig nincsen ágazati tapasztalata, gyakorlata - ismertette. Hozzátette: hosszú távon az alap- és középfokú képzést is magába foglaló, gyakorlatorientált oktatás jelentheti a megoldást. Bíró Tibor, az NKE víztudományi karának dékánja székfoglaló beszédében azt mondta, a bajai felsőoktatástól a vízügyi ágazat mindig is az utánpótlás biztosítását várta.

Nagy a felelősség, hiszen amíg a földi lét alapját a víz jelenti, addig vízgazdálkodási szakemberekre mindig szükség lesz - fogalmazott. Patyi András, az NKE rektora hangsúlyozta: az egyetem arra vállalkozik, hogy az összegyűjtött és rendszerezett tudással, valamint a tudomány egészével a vízügy, a magyar vizek szolgálatába álljon.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara február elsején kezdte meg működését Baján az Eötvös József Főiskola Vízellátási és Környezetmérnöki Intézetének, valamint Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetének beolvadásával. Jogelődjeinek köszönhetően a kar több mint ötvenéves múltra tekint vissza, a bajai vízügyi képzés országos hírű és jelentőségű, az ágazat egyik legfontosabb utánpótlási bázisa.

MTI

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com