HÖOK: a pártállamot idézi a Kehi hallgatói önkormányzatokat érintő javaslata

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a pártállamot idézi a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hallgatói önkormányzatok működését érintő javaslata, amelyet antidemokratikusnak és kirívóan aggasztónak tartanak. Ezt Körösparti Péter HÖOK-elnök közölte szerdán az MTI-vel.

höokElőzőleg a Magyar Nemzet a birtokába került Kehi-jelentést ismertetve arról az elképzelésről számolt be, amely szerint a diákszervezetek túlzott befolyása miatt három főben maximalizálnák a hallgatói önkormányzatok (hök) részvételét az egyetemi és főiskolai szenátusokban és kormányrendeletben határoznák meg a diákképviseleteknek nyújtható támogatások mértékét. Ezek mellett törvénybe foglalnák, hogy a rektor, illetve a kancellár felel a hallgatói önkormányzatok - legalább kétévenkénti - ellenőrzéséért.

Körösparti Péter reagálásban jelezte: a HÖOK testületei hivatalos jelentés birtokában nincsenek, így arról és annak feltételezett tartalmi elemeiről tárgyalni nem tudnak. Ugyanakkor leszögezte, a Kehi jogszabályban rögzített feladatai között a közpénzek jogszerű felhasználásának vizsgálata szerepel, nem pedig annak a megítélése, hogy az intézményi döntéshozó testületek milyen összetételben működnek.

A javaslatot, hogy a szenátusban a hallgatókat legfeljebb 3 fő képviselje, elfogadhatatlannak tartja. Megjegyezte: komolytalan megállapítás összehasonlítani - ahogy a jelentésben szerepel - az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgató önkormányzatainak költségvetését, ráadásul úgy, hogy az elmúlt 5 év számait összeadják, a két hök által elvégzett konkrét feladatokat pedig nem ismertetik.

A hallgatói szervezet vezetője rögzítette: a HÖOK pénzfelhasználását nem kétévente kell az intézmény gazdálkodásáért felelős személynek ellenőriznie, hanem folyamatában. Az egyetem nevében szerződést a rektor és a gazdálkodásért felelős vezető ír alá. "Jóhiszeműen feltételezem, hogy elolvassák azt, amit aláírnak" - fogalmazott.
Kiemelte: az a pártállamot idéző javaslat, hogy rendeleti szinten kell a hallgatói önkormányzatok felépítését és működtetését meghatározni, antidemokratikus, sőt kirívóan aggasztó.

Körösparti Péter utalt arra: a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén elfogadták a felsőoktatást átalakító stratégia megalkotásának ütemtervét, melynek része az idén 25 éves hallgatói önkormányzati rendszer működésének áttekintése is. A hallgatói egyéni és kollektív jogok meghatározása során a felsőoktatásért felelős államtitkársággal együttműködve járnak el - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com