HÖOK: látogatói rekord dőlt meg az Educatio szakkiállításon
Látogatói rekord született a legnagyobb hazai felsőoktatási seregszemlén, 60 ezer diák vett részt múlt csütörtöktől szombatig a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kedden az MTI-vel.A szervezet tájékoztatása szerint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK rendezvényén csaknem 150 kiállító kínálatával, programjaival, aktivitásaival ismerkedhettek meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpont "A" csarnokába látogató fiatalok.
"Soha ennyi fiatal nem érezte még ennyire fontosnak, hogy személyesen tájékozódjon a jövőjét illető kérdésekben" - írta a közleményben Budai Marcell, a HÖOK kommunikációs vezetője. Az esemény legnagyobb értéke, hogy a látogatók szinte az összes magyar felsőoktatási intézményt megismerhették - tette hozzá. Az Educatio kiállításokon "arról is képet adunk, hogy milyen lehetőségeket, alapokat kínál a későbbi, munkaerőpiaci sikerekhez a kiválasztott egyetem, hiszen egyre több munkáltató, munkaerőpiaci szereplő is jelen van az eseményen" - tette hozzá Budai Marcell.
A rendezvény jelentőségéről úgy fogalmaztak: az Educatio egyedülálló lehetőséget nyújt a középiskolás diákok, illetve továbbtanulni vágyók számára ahhoz is, hogy személyesen is információt gyűjthessenek a felsőoktatási intézmények hallgatóitól, oktatóitól a felvételiről, az egyes szakokról, a kollégiumi elhelyezésről, illetve az intézményi szolgáltatásokról, akár a szabadidős tevékenységekről is.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások