HÖOK: valamennyi diplomára vonatkoznak a módosított nyelvvizsga-követelmények

A módosított nyelvvizsga-követelmények részleteiről egyeztetett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. A HÖOK szerdán az MTI-vel azt közölte, a nyelvvizsga hiányában átvehető diploma az egyetemi és főiskolai, alap- és mesterszakos végzettségekre egyaránt érvényes.Ismertették: a döntés vonatkozik minden diplomára - függetlenül a végzés idejétől, egyetemtől, szaktól -, valamint a felsőoktatási szakképzési (FSZ/FOSZK) oklevelekre is. Függetlenül attól, hogy hány nyelvvizsgát írnak elő a felsőoktatási jogszabályok az adott szakra, és attól is, hogy egy vagy több nyelvvizsga hiányzik. Érvényes továbbá mindazokra, akik 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tesznek, és abszolválnak - ismertették.

  
A fentieken túl az idei évi mesterfelvételi eljárásokra a nyelvvizsga-követelményeket is felfüggesztik - közölte a HÖOK, egyúttal jelezve: az intézmények értesítik a hallgatókat a diplomák átvételének részleteiről.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com