Idén is meghirdette középiskolásoknak szóló vetélkedőjét a választási iroda és az EP tájékoztatási irodája

Idén is meghirdette Túl az első X-en - Tehetsz a jövődért, válassz! elnevezésű középiskolai vetélkedőjét az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Nemzeti Választási Iroda - közölte a két szervezet pénteken az MTI-vel.Nemzeti Választási IrodaMint írták, a verseny célja, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, kiemelten pedig a választások jelentőségét és így - jövőbeni elsőválasztóként - tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.

A versenyre 14-18 éves diákok nevezhetnek négyfős csapatokat alkotva, a jelentkezési határidő november 11. A vetélkedőről szóló felhívást minden középiskolába eljuttatják, egy iskola pedig akár több csapattal is nevezhet.

A vetélkedő során a diákoknak nemcsak lexikális tudásukról kell számot adniuk, hanem kreatív feladatokat teljesítve meg kell szólítaniuk saját korosztályukat, hogy meggyőzzék diáktársaikat, miért fontos elmenni szavazni, és hogyan tudják szavazatukkal befolyásolni szűkebb és tágabb környezetük jövőjét.

Az első, iskolai fordulót november 28-án tartják, az iskolai és a regionális fordulók után 2017 áprilisában lesz az országos döntő. A legjobbak strasbourgi utazást nyerhetnek és értékes tárgynyereményeket kaphatnak.

A vetélkedőt az előző tanévben rendezték meg először, akkor 215 csapat, vagyis 860 diák küldte el jelentkezési lapját a határidő lejártáig. A tavalyi vetélkedőt a X. kerületi Bornemisza Péter Gimnázium (Ki)Választottak nevű csapata nyerte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com