Idén is nyolc tanár kapta meg a Rácz Tanár Úr Életműdíjat

Idén 19. alkalommal adták át a több világhírű magyar tudós tudományos karrierjét is elindító Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjat, az elismerést nyolcan vehették át.Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által alapított díj célja, hogy elismerje a természettudományos oktatás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok munkáját, és egyben felhívja a figyelmet a természettudományos oktatás fontosságára.
A Rátz Tanár Úr Életműdíjat az ország bármely iskolájában tanító vagy korábban ott tevékenykedő pedagógus megkaphatja.

    
Az idén elismerésben részesült matematikából Bíró Bálint, az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tanára és Kovács Csongorné, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára. Fizikából Győri István, a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium (SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola) és Horváthné Fazekas Erika, a szegedi SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája tanára kapta a díjat. Kémiából Mostbacher Éva, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma és Martonné Ruzsa Valéria, a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola tanára részesült az elismerésben.
    

Biológiából Kardon Ferenc, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium és Székely Andrásné, a szabadbattyáni Batthyány Lajos Általános Iskola tanára lett díjazott. Az elmúlt közel két évtizedben összesen 144 olyan, az 5-12. évfolyamos diákoknak matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanár kapta meg az életműdíjat, akik maradandót alkottak tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetséggondozás területén. A fejenként 1,5 millió forinttal járó elismerésre - amelyet minden évben a fenti szakterületről két-két pedagógus kap meg - kollégáik jelölhetik a tanárokat, a nyertesek személyéről pedig a három alapító vállalat által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma dönt.
    

"A mai tudásalapú társadalomban kiemelten fontos, hogy a jövő generációi megfelelő tudást kapjanak, ennek pedig fontos eleme, hogy elismerjük a diákjaikért és a tudományok népszerűsítéséért fáradhatatlanul dolgozó pedagógusokat" - értékelt Kroó Norbert professzor, akadémikus, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A történelemórákból kimaradnak a legszaftosabb, igaz történetek.

http://ujhazak.com