Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség és Középiskolás Programjába

Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes képzéseire: a Fiatal Tehetség Programra augusztus 30-ig, a Középiskolás Programra június 13-ig lehet jelentkezni.Az MCC csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fiatalok az ország bármely településéről és határon túli városokból is bekapcsolódhatnak a programokba. A Fiatal Tehetség Programra 4. osztályos, Kárpátaljáról 5. osztályos diákok jelentkezését várják. A résztvevők a félév során belepillantanak a robotika világába, tanulnak a művészet és a matematika kapcsolatáról, kísérleteznek, okulnak a környezetvédelemről, tudatos internethasználati képzésen vesznek részt, és formálódik a pénzügyi látásmódjuk is. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, a gyakorlatorientált tehetséggondozó képzés mellett szabadidős programok, kirándulások és sportolási lehetőségek is lesznek - írták, hozzátéve: a program egészen nyolcadikos korukig kíséri el a diákokat.

  
A program szeptemberben induló képzései Győrben, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Székesfehérváron, Pécsen, Budapesten, Szolnokon, Kecskeméten, Szekszárdon, Szegeden, Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben, Beregszászon, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön érhetők el.
    

A programra a www.fit.mcc.hu oldalon lehet jelentkezni, a jelentkezés feltétele a szülői ajánlás. Ismertették: a Középiskolás Programra a 9-12. évfolyamos középiskolások jelentkezhetnek. A diákok az alapvetően e-learning alapú képzés során havonta egy országos, budapesti személyes készségfejlesztő napon, kihelyezett vidéki képzési alkalmakon, valamint tehetségtáborokon, tanulmányi kirándulásokon, angol és német nyelvi kurzusokon vehetnek részt.
    

Az online képzés mellett a felvételiző diákok maguk választhatják ki, mely városok szakmai rendezvényeit szeretnék látogatni. A személyes képzési alkalmakon pedig elismert szakértők előadásain, különböző általános készség- és képességfejlesztő tréningeken vehetnek részt - írták. Az ősszel kezdődő képzések Budapesten, Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Aradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen érhetőek el.
    

A Középiskolás Programra egy szabadon választott könyvvel, filmmel, sorozattal vagy előadással kapcsolatban írt kritikai esszé beküldésével lehet jelentkezni a www.kp.mcc.hu honlapon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com