Indul a jelentkezés az MCC Egyetemi Programjába

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) ismét megnyitja kapuit a legtehetségesebb magyar egyetemisták előtt: az intézmény a hagyományos felsőoktatást kiegészítő, ingyenes Egyetemi Programjába várja a jelentkezéseket április 14-ig.Az MCC azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy immár több mint 8000 diák számára biztosítanak kiemelkedő fejlődési lehetőséget.

Az Egyetemi Program kiscsoportos és személyre szabott képzési struktúrája az egyéves, alapozó Juniorképzéssel indul, amelyre a középiskolai tanulmányaikat befejező, nappali tagozatos egyetemi hallgatók jelentkezhetnek.

Az ezt követő, két éven át tartó iskolarendszeri képzésre az első egyetemi évüket sikeresen befejező hallgatók jelentkezhetnek külön felvételi eljárás keretében, és hat különböző szakterületen szerezhetnek elmélyült szakmai tudást: a Jogi Iskolában, a Közgazdaságtani Iskolában, az MCC-Mindset Pszichológia Iskolában, a Média Iskolában, a Nemzetközi Kapcsolatok Iskolában, valamint a Társadalom- és Történelemtudományi Iskolában - írták.

A térítésmentes programba a középiskolájukat idén befejező diákok mellett az idén felvételizőket, valamint elsőéves, nappali tagozatos hallgatókat várnak Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen vagy Szegeden. A Juniorképzés június 28-ig várja a jelentkezőket - tették hozzá.

Közölték azt is, azon túl, hogy a hallgatók nemzetközileg elismert külföldi vendégoktatóktól tanulhatnak, az MCC globális partnerhálózata szinte minden kontinensre kiterjed, lehetőséget biztosítva a hallgatóknak, hogy a világ legkiemelkedőbb tudásközpontjaiban szerezzenek tapasztalatot, így például az Oxfordi vagy a Cambridge-i Egyetemen.

A karrierépítést az MCC kiterjedt hazai vállalati és intézményi partnerhálózata is támogatja, amely értékes szakmai gyakorlati helyeket és elhelyezkedési lehetőségeket kínál országszerte - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com