Indul a Katolikus Karitász iskolakezdési segélyprogramja

Indul a Katolikus Karitász iskolakezdési segélyprogramja - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Écsy Gábor, a szervezet országos igazgatója elmondta: minden évben megszervezik ezt az akciót. Bár már a tankönyveket ingyenesen megkapják a gyerekek, az iskolakezdésnek emellett is vannak nagy költségei. A karitász idén mintegy 5 ezer gyerek iskolakezdésében szeretne segíteni. Akciójuk augusztus 3-tól szeptember 15-ig tart, ez idő alatt várják az adományokat.

    
Minden egyházmegyei karitászközpontban le lehet adni jó állapotban lévő iskolatáskákat, taneszközöket, tornafelszereléseket. Az 1356-os adományvonal hívásával pedig a telefonálók 500 forinttal járulhatnak hozzá az akcióhoz - tette hozzá Écsy Gábor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com