ITM: a digitális készségek elsajátítása alapkövetelmény a szakképzésben is

A digitális készségek elsajátítása alapkövetelmény a szakképzésben is, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Digitális Jólét Nonprofit Kft. segítségével áttekintette és megújította az iskolákban oktatott 175 szakma digitális tartalmait - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.Pölöskei Gáborné emlékeztetett, hogy több mint két éve fogadták el a Szakképzés 4.0 stratégiát, és kezdtek hozzá a szakképzési rendszer fejlesztéséhez, hogy a technikum a gimnázium versenytársává, alternatívájává váljon. Mint mondta, az eddigi reformok helyességét igazolja vissza, hogy a tavalyihoz képest több mint tíz százalékkal nőtt a szakképzésbe felvettek száma. Kiemelte: továbbra is fontos az oktatók munkájának megbecsülése és a tanulói teljesítmény ösztönzése, a gazdaság elvárásaival összhangban.
   

Hozzátette: az új szakképzési rendszer nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra. Mint mondta, a digitalizáció korszakában a munkaerővel szemben támasztott követelmények is folyamatosan alakulnak, a digitális eszközök használatának ismerete ma már nem előny, hanem alapvető elvárás, amihez a szakképzésnek is alkalmazkodnia kell.  
    

Hangsúlyozta: ágazatonként az elvárt digitális tartalmakat valamennyi képzés során be kell építeni a tananyagba, ezeket meg kell újítani, így válik a munkaerőpiaci alapkövetelmény a tanulóknál alapélménnyé. Pölöskei Gáborné kiemelte: a cél az, hogy minden magyar fiatal úgy kerüljön ki az iskolarendszerből, hogy az alapkompetenciákon túl rendelkezzen olyan készségekkel, kompetenciákkal is, amelyekkel megállja a helyét az ipar 4.0 átalakuló munkaköreiben.
    

Kitért arra, hogy a visszajelzések szerint a tartalmak beépítése sikeres, és bár a módszertan megújítása nem könnyű, az oktatóknak nagy kihívást jelent, de a projektalapú oktatás komoly lehetőséget ad a valódi élményalapú oktatásra. Közölte: megtörtént a digitális tartalmak felülvizsgálata, fejlesztése és megújítása. Ez nemcsak digitális tananyagok fejlesztését jelenti, de akár digitális tankönyvek kialakítását is majd a jövőben. Emellett fejlesztik a szélessávú internetelérést is.
    

A helyettes államtitkár kiemelte a Digitális Jólét Nonprofit Kft. munkáját, amelynek segítségével áttekintették a 175 alapszakmát, meghatározták digitáliskompetencia-szintjüket, ami lehetővé teszi a továbbiakban, hogy a digitális tartalmak megújításával új ismereteket adjanak át a diákoknak és meghatározza a tanárok továbbképzésének irányát is.
    

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője a sajtótájékoztatón felidézte, a kormány 2019-ben fogadta el a digitális kompetencia keretrendszer (DigKomp) fejlesztéséről szóló kormányhatározatot, ennek nyomán történik a tartalmak kompetencia-skálázása, a tananyagok fejlesztése és az elvárások megfogalmazása.
    

Hozzátette: 200 szakértő segítségével tekintették át a 175 alapszakmát, határozták meg digitáliskompetencia-szintjüket és illesztették be a DigKomp rendszerébe a szakmai érdekképviseletek egyetértésével.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com