Jobbik: "klebelsbergi fordulatot" az oktatásfinanszírozásban

Az oktatásra fordított források erőteljes emelését jelentő "klebelsbergi fordulatot" sürgetett keddi budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese.Azt szorgalmazta: a jelenlegi, hat százalék alatti értékről emeljék a GDP nyolc százalékára a területre fordított források arányát, egy - a pedagógusok mellett az egyetemi oktatókat is megillető - 50 százalékos béremelést követően pedig pár év alatt legalább a régiós átlaghoz zárkóztassák fel az oktatásban dolgozók fizetését.
    

"A magyar egyetemi világ ennél többet érdemel" - fogalmazott Brenner Koloman.  Hiszünk abban, hogy az oktatás egésze és ezen belül a magyar egyetemi világ is kiemelt nemzetstratégiai ágazatnak tekintendő - közölte a politikus, hozzátéve, az elmúlt évek emelései dacára alacsony juttatás komoly elvándorlási hullámhoz vezethet.
    

Ráadásul, tette hozzá Brenner Koloman, ezen emelések jelentős hányada nem az alapbért érintette, hanem pluszjuttatások, pótlékok képében jelent meg, így az "bármikor elvehető". A jobbikos politikus külön problémaként említette, hogy béraránytalanság alakult ki az állami kezelésben maradt és az alapítványi formába kiszervezett intézmények dolgozói között.
    

Egy társadalom fejlettsége mindig attól függ, hogy hogyan bánik az értelmiséggel; a jelenlegi, fideszes kormány tudás- és értelmiségellenes politikájának egyik fokmérője, hogy mekkora megbecsültséget mutat a pedagógusok, az egyetemi oktatók, dolgozók bére - fogalmazott Brenner Koloman, hozzátéve, pártja "nem elbocsátandó cselédnek, hanem felelős értelmiséginek tartja" az oktatásban dolgozókat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com