KIM: újabb magyar egyetemmel bővült az Európai Egyetemek Szövetsége

A Neumann János Egyetemmel bővült júliusban az Erasmus+ keretében támogatott Európai Egyetemek Szövetségében részt vevő, magyar felsőoktatási intézmények köre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.A kormány kiemelten támogatja azon intézkedéseket, amelyek növelik a hazai és európai felsőoktatás minőségét, teljesítményét, vonzerejét és nemzetközi versenyképességét. Már most is a hallgatók kétharmada a világ top 5 százalékába tartozó egyetemen tanul Magyarországon, "de mi ezzel nem elégszünk meg" - írták a KIM közleményében.
    

Idézték György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárt, aki azt mondta: a Neumann János Egyetem csatlakozása az Európai Egyetemek Szövetségéhez újabb mérföldkő, hogy egyetemeink folytassák az előrelépést az egyetemi rangsorokban. Azt írták, a Neumann János Egyetemnek az Európai Egyetemi Szövetségben való részvétele elősegíti a magyar felsőoktatás nemzetközi vonzerejének növelését, amely nemcsak a külföldi hallgatók számára fontos, hanem a versenyképes magyar diploma biztosításához is hozzájárul.
   

A pályázat keretében a korábban támogatott egyetemi szövetségekben részt vevő magyar egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem nyert támogatást szövetségeik bővítésére, elmélyítésére - olvasható. Emlékeztettek, az Európai Bizottság három körben hirdetett meg pályázati felhívást annak érdekében, hogy nemzetközileg versenyképes, európai felsőoktatási intézmények stratégiai együttműködéseket, úgynevezett "európai egyetemeket" hozzanak létre.
    

Az Európai Egyetemek Szövetségeiben olyan új, kreatív európai generációt képeznek, amely nyelvtudásával, határokon átívelő tudományágak közötti együttműködésével képes az Európában felmerülő társadalmi kihívások és munkaerő-piaci hiányok hatékony kezelésére. A harmadik pályázati kört követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Színház- és Színművészeti Egyetem, valamint a  Debreceni Egyetem mellett immár a Neumann János Egyetem is bekapcsolódhat az európai szintű kezdeményezésbe, amely elősegíti a magyar felsőoktatás nemzetközi vonzerejének növelését és az európai oktatási, kutatási és innovációs térbe történő bekapcsolódását.
    

A 44 létrejövő szövetségbe 11 magyar egyetem kapcsolódott be, ami az újonnan létrejött szövetségekben részt vevő egyetemek számát tekintve, a hatodik legjobb eredmény a tagállamok között. Az első két pályázat után a 10 állami és vagyonkezelő alapítványi egyetem részére a kormány 826 millió forint önrészt biztosított - olvasható a KIM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com