Kína megismertetését célzó képzés indul a Lakitelek Népfőiskolán
A nyolc-nyolc alkalomból álló képzések mintegy 40-40 hallgató részvételével zajlottak. Mindkét kollégium idén februárban ér véget. Legújabb, tavasszal induló képzésük bemutatja a tradicionális és a modern Kínát, kitér az ázsiai állam vallási, politikai és társadalmi rendszerére, Peking biztonságpolitikai, gazdaságpolitikai és nagyhatalmi politikájára, ismerteti a kínaiakkal való kapcsolattartás sajátosságait, a magyar-kínai kapcsolatok történetét, valamint vázolja a magyarországi kínai kolónia létrejöttét, sajátosságait és szerepét.
A Lakitelek Népfőiskolán zajló előadásokra és műhelymunkára olyan 35 év alatti fiatalokat várnak, akik tanulmányaik vagy munkájuk révén érdeklődnek az ázsiai állam iránt. A kollégium tagjai ugyanis hazánkban egyedülálló szaktudásra és elméleti ismeretekre tehetnek szert - tette hozzá Lezsák Sándor. Beszélt arról is, hogy az oktatás 2019 áprilisa és 2020 decembere között, nyolc alkalommal bentlakásos hétvégi képzés, míg 2019 júliusában egy többnapos szabadegyetem formájában zajlik.
Az első kurzusra március 5-éig lehet jelentkezni. A nevezési lap letölthető a népfőiskola honlapjáról, a www.nepfolakitelek.hu oldalról.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások