KINCS: a magyar egyetemek többsége családbarát szemléletű

A magyar egyetemek nagy része elkötelezett a családbarát szemlélet megvalósítása mellett - hangsúlyozta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke csütörtökön a Semmelweis Egyetem (SE) nyári egyetemi programján.Fűrész Tünde a Családok szerepe az universitas szellemiségében című előadásában azt mondta, a családbarát egyetem lényege, hogy az oktatók, hallgatók és dolgozók számára a karrier, a tanulás és a munkavállalás ne legyen ellentétes a gyermekvállalással. Számos egyetem is elnyerte a családbarát munkahely elismerést - jelezte. A jó gyakorlatokra példaként említette az egyetemi bölcsődék, óvodák üzemeltetését, a részmunkaidős foglalkoztatást, a gyermekmegőrzési lehetőségeket, a hallgatók szempontjából pedig a rugalmas, családbarát tárgyfelvételt és vizsgáztatást.
    

A KINCS és az egyetemek tudományos együttműködésére térve egyebek mellett felidézte az SE-n interdiszciplináris családtudományi szak indítását, hozzátéve, hogy a termékenységtudatosság terén is együttműködnek. "Egyre több olyan kurzus indul az egyetemeken, amelyekben megjelenik a családtudomány, a családok ügye", a KINCS családtudományi szakmai kollégiumában kilenc magyar egyetem 19 professzora vesz részt - közölte.
    

Fűrész Tünde előadásában részletesen ismertette a felsőoktatási hallgatók által is igénybe vehető családtámogatási kedvezményeket köztük a diplomás gyedet, az első házasok adókedvezményét, a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a diákhitel-elengedést, valamint a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentességét, amely 2022 januárjától lesz hatályos.
    

Magyarországon minden ötödik-hatodik párt érint a nehezített babafogadás, a meddőség, 35 éves kor felett pedig majdnem minden párnak nehézséget jelent a gyermekvállalás - mondta. A 21 és 35 évek fiatalok megkérdezésével végzett kutatás eredményeiről közölte: a legtöbben az első gyermek vállalását 30 éves korban tervezik. A válaszadók 56 százaléka jól ismerte a párokat érintő babavárási nehézséget, ugyanakkor - emelte ki - a lombikprogramok sikerességét jobbnak feltételezték, mint amilyenek valójában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com