Kirúgták, majd bombával fenyegetőzött a tanár

Az FN24.hu értesülései szerint, szalagavató maradt el a Szersa Oktatási Központban, miután januárban elbocsájtott pedagógusuk a legnagyobb közösségi oldalon, videót küldött pár volt diákjának, melyen Bagdad 2003-as bombázása volt látható, majd megjegyzésben mellékelte: „Nagyjából ez marad az iskolából”.

A Fővárosi Főügyészségen az FN24 megkeresésére megerősítették, hogy az ügyben közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt nyomozás folyik a budapesti IX. Kerületi Rendőrkapitányságon.
A propeller.hu megkereste az érintett tanárt, melyben Tényi István elmondta, valóban közölte a Bagdad bombázását bemutató videót az ominózus megjegyzéssel, bár ez nem azt jelenti, hogy a tíz nap múlva megrendezésre kerülő szalagavatóra bármilyen veszélyt jelentene.
A bombázást azonban ő úgy értette, hogy annyi helyen jelentette fel az iskolát, hogy abból nem sok marad…

Foto: KARIM SAHIB dpa Foto: KARIM SAHIB dpa

A rendőrség lefoglalta számítógépét, amit azóta is vizsgálnak, valamint kihallgatása is megtörtént.

Az oktató négy hónapot töltött az iskola alkalmazásában, ezalatt azt tapasztalta, hogy a Szersa elképesztő állapotban van, állítása szerint két hónapig nem volt kréta és fűtés, valamint nem volt elegendő tankönyv sem. Végül szeptemberben tette meg bejelentését, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közoktatás-irányítási főosztályán.

Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár a budapesti kormányhivatalt kérte fel a vizsgálatra, ám a kormányhivatal összeférhetetlenségre hivatkozva nem indította el az eljárást.

(Forrás:fn24.hu)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com