Középiskolai felvételik: december 8-ig lehet jelentkezni a központi írásbelikre

December 8-ig kell jelentkezniük azoknak az általános iskolai tanulóknak, akik középiskolai felvételihez központi írásbeli vizsgát szeretnének tenni.

A kérelmet azon középiskolába kell benyújtani, ahol a vizsgát le kívánják tenni.

oktatásihivatal

Az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a középiskolák közel fele egyáltalán nem tart felvételi vizsgát a 2016/2017. tanévre való felvételi eljárás keretében. Ezek az intézmények az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolják, illetve veszik fel a tanulókat.

Mintegy 410 középiskola írta elő valamely feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeli felvételi vizsgán. Amelyik tanuló úgy tervezi, hogy februárban majd ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, annak mindenképp részt kell vennie a központi írásbelin.

Jelezték: a középfokú felvételivel és ezen belül a központi írásbeli felvételi vizsgákkal kapcsolatos minden információ megtalálható az Oktatási Hivatal honlapján - www.oktatas.hu - a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2015/2016. tanév) menüpontban.

Itt megtalálhatók a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények listái, és letölthetők a vizsgákra való jelentkezési lapok is.

A központi írásbelit szervező iskola minden hozzá forduló tanuló jelentkezését köteles fogadni. Egy tanuló csak egy középiskolába jelentkezhet vizsgára.

A központi írásbeli vizsgákhoz a feladatlapokat a vizsgák típusa és az évfolyamok szerint külön-külön bizottságok készítik el.

A magyar nyelvből és matematikából készített központi írásbeli vizsgatesztek elsősorban nem tantárgyi, lexikális tudást mérnek, hanem azokat az eszköztudás körébe tartozó képességeket és készségeket, amelyek a középiskolában való eredményes továbbtanuláshoz szükségesek. A feladatlapok összeállításának szempontjai, a feladattípusok belső arányai a korábbi évekhez képest alapvetően nem változnak, így az OH honlapján megtalálható korábbi feladatsorok továbbra is segítik a felkészülést.

Az írásbeli vizsga feladatlaponként 45 perces, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartanak.
A központi írásbeli felvételi vizsgákat a nyolc és a hat évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára 2016. január 16-án 10 órától tartják, a pótló vizsga január 21-én lesz.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com