Középiskolai rangsort készített a Debreceni Egyetem

Az elmúlt három év felvételi eredményei alapján speciális középiskolai rangsorokat készített a Debreceni Egyetem (DE), és olyan honlapot is fejlesztett, amely - országosan egyedülálló módon - segítheti az egyetemre jelentkezők szak- és tantárgyválasztását - közölte az intézmény sajtószolgálata az MTI-vel szerdán.Az egyik rangsor megmutatja, hogy az érettségizők számát figyelembe véve az intézménybe felvételt nyert és beiratkozott hallgatók melyik középiskolából érkeztek a legnagyobb számban, a másik a nyelvvizsgával érkezők létszámát összesíti, a harmadik pedig a felvettek átlagos felvételi pontszámát rögzíti iskolánként. Olyan honlapot is fejlesztett az egyetem, amelynek segítségével könnyebben eligazodhatnak a felvételizők a DE széles képzési portfóliójában.
    

A középiskolások ezáltal komoly segítséget kapnak, így a korábbinál tudatosabban, pontosabban választhatnak tehetségüknek, képességeiknek, érdeklődésüknek leginkább megfelelő szakokat, tudományterületeket - idézi a közlemény Bartha Elek oktatási rektorhelyettest. A honlap révén lehetővé válik a személyre szabott tájékoztatás, a beiskolázási rendezvények mellett így érheti el a legnagyobb számban a felvételi előtt állókat az egyetem.


Többféle profillal rendelkező iskolákból érkeznek a hallgatók, a legutóbbi három év felvételi adatait összesítő beiskolázási háttéranyag a középiskolák és az egyetem együttműködése szempontjából is nagyon jól hasznosítható, és a hallgatói utánpótlás feltérképezésében is lényeges segítséget jelent - közölte a rektorhelyettes. Pósánné Rácz Annamária, a DE oktatási igazgatója a középiskolai rangsorokkal kapcsolatban kiemelte: az intézmény átfogó képet kaphat azokról a középiskolákról, ahonnan a legtöbben felvételiznek az egyetemre.
    

A legtöbb felvett jelentkező a debreceni középiskolákból és az egyetem gyakorlóiskoláiból érkezik, de sok tehetséges fiatal választja a DE-t Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is. Az oktatási igazgató fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem a középiskolák minőségi munkáját rangsorolják, hanem arról kívánnak információt kapni, hol kell tovább erősíteni a beiskolázási tevékenységet.
    

Pósánné Rácz Annamária az országosan egyedülálló, hatvan tantárgyat magában foglaló szak- és tantárgyválasztó honlappal kapcsolatban kiemelte: a fejlesztés nagyban segíthet abban, hogy a középiskolások részletesen tájékozódhassanak a választott szakról, az előző évi felvételi ponthatárokról, az érettségi vizsgakövetelményekről, mindemellett közvetlenül elérhetők az egyetemi karok oldalai is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com