Lajos Tamás: folyik az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) folyik már az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat - mondta el Lajos Tamás, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, operatőr, producer hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Kiemelte: a hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát. Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen.

    
Kitért arra is, hogy az oktatás 3-4 helyen folyik az egyetemen, a blokád alatt lévő Vas utcában van a legkevesebb tanóra. "Már amennyire ezt blokádnak lehet nevezni, ezt a pár diákot, aki ott randalírozik" - jegyezte meg. Hangsúlyozta: a fenntartó alapítványnak nem dolga, hogy beleszóljon az oktatás kérdéseibe, a feladata az, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a munkához.


Mindenki tegye a dolgát és minden rendben lesz - jelentette ki. A műsorban elhangzott: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a sztrájkbizottság megkezdte a tárgyalásokat. Lajos Tamás elmondta, hogy a követelések jelentős része politikai színezetű, ami a kuratóriumnak és a kormányzatnak szól, ugyanakkor sztrájkolni a munkáltató ellen lehet. "Mi nem vagyunk az egyetemi oktatóknak, pláne nem a hallgatóknak munkáltatói, tehát ellenünk nem lehet sztrájkolni" - hangsúlyozta a kuratórium tagja.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com