Lannert Judit: már lehet pályázni a szakképzési centrumok főigazgatói pozícióira
Péntektől lehet pályázni a szakképzési centrumok főigazgatói pozícióira - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter Facebook-oldalán.
Lannert Judit azt írta: a főigazgatók az új jogszabályi rendelkezések alapján munkaviszonyban, határozott időre, legfeljebb öt évre kapnak megbízatást; a pályázatok már elérhetők a Közszolgállás portálon. (https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/)
A pályázatok benyújtására október 15-én éjfélig van lehetőség - jelezte. A miniszter kifejtette, hogy hatályba lépett a szakképzési törvény módosítása, amely lehetővé teszi a szakképzési centrumok jelenlegi kettős vezetési modelljének megszüntetését és a megújuló főigazgatói munkakörök megpályáztatását. Az új rendszerben a centrumok vezetése és az ehhez kapcsolódó szakmai, működési és gazdálkodási felelősség a főigazgatóknál összpontosul - tette hozzá.
Lannert Judit szerint az új főigazgatók fontos feladata lesz a szakképzés korszerűsítése, a térségi munkaerőpiaci igényekhez igazodó fejlesztések megvalósítása, valamint a magyar és nemzetközi szakmai és gazdasági partnerkapcsolatok erősítése.
"Olyan centrumokat szeretnénk, amelyek képesek reagálni a helyi gazdaság változásaira, korszerű és piacképes tudást biztosítanak a tanulóknak, és magas színvonalú szakképzést tesznek elérhetővé mindenki számára" - fogalmazott a miniszter.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások