Lázár: az Európai Bizottság nem hozott fel olyan érvet, amely miatt módosítani kellene a felsőoktatási törvényt
A magyar kormány meggyőződése szerint az Európai Bizottság (EB) egyetlen olyan érvet sem hozott fel, amely miatt a nemzeti felsőoktatási törvényt módosítani kellene - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Lázár János emlékeztetett arra, hogy az EB kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a felsőoktatási törvény módosítása miatt, a bizottság kérdéseire csütörtökig kellett válaszolni. Úgy fogalmazott: "Soros György jól lobbizott Brüsszelben, hiszen az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet (EP) is sikerült bemozdítania és Magyarország számos megkeresését kapott".
Lázár János rögzítette: a kormány akár közvetlenül Brüsszellel, akár az EB-vel, akár az EP-vel is kész tárgyalni a felsőoktatási törvényről, mint bármely magyar törvényről. Hangsúlyozta, a magyar kormány szerint a felsőoktatási törvény módosítása nem sérti az unió jogszabályait és alapelveit. Le fogják folytatni azt a vitát, hogy a magyar kormány feltételül szabhatja-e egy külföldi egyetemnek, hogy az anyaországban is legyen kampusza - közölte. Hozzátette: "nem az a cél, hogy háborúzzunk Brüsszellel, hanem az a cél, hogy normális párbeszéd folyjon".
Miközben a CEU körül "megy a habverés", a különböző országok készek a magyar kormánnyal tárgyalni - mondta. Példaként Kínát és az Egyesült Államokban működő McDaniel egyetemet említette. Utóbbiról azt mondta, a Magyarországon is működő egyetem vezetése tárgyalt a magyar kormánnyal, és mind a vezetők, mind az egyetem székhelye szerint illetékes Maryland állam kész a kormánnyal megállapodást kötni.
A miniszter elmondta azt is, semmi akadályát nem látják, hogy tárgyaljanak New York állam kormányzójával. Jelezte, az Egyesült Államok kormányával is kapcsolatban állnak. Hozzátette: akinek egyeteme volt Budapesten, mindenki jelentkezett magától. Lázár János nem érzi szükségét annak, hogy bármely külföldi egyetem fenntartójához rohangáljon.
Közölte, a magyar kormány a Közép-európai Egyetem sorsát rendezettnek tekinti, az a kérdés, hogy a New York-i CEU hogyan tud Magyarországon a felsőoktatási tanulmányokkal kapcsolatban dokumentumokat kiállítani. Kérdésre elmondta, ha Soros György megkeresi a magyar államot, akkor tárgyalnak vele.
(Forrás: MTI)
Lázár János emlékeztetett arra, hogy az EB kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a felsőoktatási törvény módosítása miatt, a bizottság kérdéseire csütörtökig kellett válaszolni. Úgy fogalmazott: "Soros György jól lobbizott Brüsszelben, hiszen az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet (EP) is sikerült bemozdítania és Magyarország számos megkeresését kapott".A legkomolyabb megkeresésnek az EB által indított kötelezettségszegési eljárást nevezte.
Szerinte eddig normális, komolyan vehető jogi érvet nem tudott felhozni a bizottság, csak a politikai hisztéria kapcsán használt érvek kerültek elő, amelyek nem vehetők komolyan. Hisztériáról van szó, amelyet normális tárgyalásokkal lehetne orvosolni - hangoztatta.Lázár János rögzítette: a kormány akár közvetlenül Brüsszellel, akár az EB-vel, akár az EP-vel is kész tárgyalni a felsőoktatási törvényről, mint bármely magyar törvényről. Hangsúlyozta, a magyar kormány szerint a felsőoktatási törvény módosítása nem sérti az unió jogszabályait és alapelveit. Le fogják folytatni azt a vitát, hogy a magyar kormány feltételül szabhatja-e egy külföldi egyetemnek, hogy az anyaországban is legyen kampusza - közölte. Hozzátette: "nem az a cél, hogy háborúzzunk Brüsszellel, hanem az a cél, hogy normális párbeszéd folyjon".

Hozzászólások