Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke

A Pécsi Tudományegyetemet (PTE) fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi elnöke, Barna Zsolt, aki egyben az MBH Bank elnök-vezérigazgatója, bejelentette, hogy január 31-i hatállyal lemond elnöki tisztségéről és kuratóriumi tagságáról - közölték pénteken az MTI-vel.A közleményben Barna Zsoltot idézve azt írták, hogy a pénzintézet vezetője egy évvel ezelőtt azért vállalta el a kuratóriumi elnökséget, hogy kollégái segítségével elkészítsék a PPTE modernizációs programját, ez a muna pedig január végén lezárul.

Az elnök megjegyezte, hogy az egyetem tavaly októberben olyan rektort választott, aki a modernizációs program kidolgozásában az elejétől részt vett, azt a magáénak tekinti, és képes végrehajtani azt, így "minden esély megvan arra, hogy a PTE megújulási pályára lépjen" - fogalmazott, kiemelve, hogy ezzel teljesítette az eredeti vállalást.

Barna Zsolt jelezte: tekintettel arra, hogy az MBH Bank közgyűlése újabb öt évre elnök-vezérigazgatónak választotta, a jövőben üzleti feladataira szeretne koncentrálni, és kuratóriumi szerepköréről lemond.

A közlemény szerint a változás nem érinti a PTE és az MBH Bank közti stratégiai együttműködést, melynek keretében a banki szakértők és vezetők tudásmegosztással segítik a pécsi oktatást, valamint az MBH Bank saját tanszékkel és ösztöndíjjal támogatja a gazdasági képzést.

A 22 ezer fős hallgatói létszámával, 1 400 oktatójával, kutatójával és 10 karával a Pécsi Tudományegyetem Magyarország egyik legnagyobb, legnevesebb, regionális vezető szereppel bíró felsőoktatási intézménye, mely évről évre sikerrel szerepel a hazai és nemzetközi rangsorokban.

Az egyetem egy többlépcsős integrációs folyamat eredményeképpen jött létre a Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola egyesülésével.

Az intézmény életében új szereplőként jelent meg az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány 2021-ben azzal a céllal, hogy támogassa az egyetemet a benne rejlő lehetőségek minél hatékonyabb kiaknázásában, a további fejlesztési területek feltárásában, amely közvetve az egyetemi polgárok előrelépését is szolgálja - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com