LMP: egy kormánypárti képviselő tovább szigorítana a pedagóguséletpálya-törvényen

Az LMP változtatást kezdeményez az új pedagóguséletpályáról szóló törvényjavaslaton, Hohn Krisztina, az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője szerint ugyanis egy kormánypárti módosító javaslat még szigorítana is az előterjesztésen.A politikus szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az általa "bosszútörvényként" emlegetett javaslatról azt mondta: a szerint az integráló iskolákban és óvodákban dolgozó gyógypedagógusoknak heti húsz órát kell tanítással tölteniük. Dunai Mónika fideszes képviselő azonban egy olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely ezt a számot az óvodai gyógypedagógusok esetében huszonnégyre emelné - ismertette.
    

Hohn Krisztina kijelentette, semmivel sincs kevesebb munka egy óvodás, fejlesztésre szoruló gyerekkel, mint egy iskolással, így számára érthetetlen a megkülönböztetés. Az LMP ezért szeretné elérni, hogy az óvodai gyógypedagógusok óraszáma is maradjon heti húsz. Az LMP politikusa sérelmezte, hogy a kabinet az össztársadalmi felháborodás ellenére sem változtatott a szerinte jogfosztó, a pedagógusokat büntető előterjesztésén.
    

Jelezte, az LMP egy a pályán harminc éve dolgozó óvodai és iskolai fejlesztő pedagógus javaslatára hagyná meg az óraszámot húszban. A kormány kötelessége is az lenne, hogy meghallgassa a szakmában dolgozók véleményét - hangoztatta Hohn Krisztina.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com