Magyar Idők: több milliárdos fejlesztés kezdődik a Semmelweis Egyetemen

Több milliárd forint értékű felújítás, illetve fejlesztés kezdődhet meg a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt részeként az ország egyetlen önálló orvosegyetemén - olvasható a Magyar Idők hétfőn megjelent számában.A napilap azt írta, az egyik kormányhatározat szerint idén megkezdődik az egyetem klinikai tömbjeinek fejlesztése, ennek érdekében a kormány három ingatlant is vásárol a Tűzoltó utcai Elméleti Orvostudományi Központtal szemben. Így egy közel 16 ezer négyzetméteres oktatási infrastruktúra-fejlesztésre nyílik lehetőség.

    
A kormány támogatja a Semmelweis Egyetem Üllői úti Belső és Külső Klinikai Tömbjeinek bővítését is - tették hozzá. A kormányhatározat szerint az emberi erőforrások miniszterének január végéig kell javaslatot tennie a két tömb telephelybővítésére és infrastruktúra-fejlesztésére, mindezt a klinikai oktatás, kutatás és az ahhoz kapcsolódó betegellátás minőségének javítása érdekében.
    

Ez teszi majd lehetővé, hogy az egyetem Kútvölgyi úton működő klinikái 2019 végéig kiköltözzenek a Kútvölgyi kórház épületéből, mert azt az Észak- és Közép-budai Centrum, az új Szent János Kórház és Szakrendelő veszi át egy másik kormányhatározat szerint. A határozat rendelkezik a Pulmonológiai Klinika kiköltözéséről is a Szent János Kórház területéről, a klinika június 30-tól az egyetem felújított, Tömő utcai épületében működik tovább. A kormány által biztosított 1,5 milliárd forintból megújul a külső klinikai tömb részét képező épület, de az összeg fedezi a klinika teljes eszközparkjának költöztetését is.
    

Bővítik a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáját is. Ennek érdekében a kormány felhatalmazta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős minisztert, hogy vásárolja meg a tömbbel szomszédos egyik társasházat, valamint intézkedjen egy, a klinika tulajdonában álló másik épület korszerűsítéséről - áll a cikkben.
    

A kabinet döntése értelmében a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projektre szánt keretből idén 565 millió, jövőre pedig 3 milliárd 196 millió forintot a városmajori klinika transzplantációs részlegének bővítésére, a műtéti épület részleges átépítésére és a Határőr út 18. szám alatti épület korszerűsítésére fordítanak. A kormány döntött az egyetemhez tartozó Pető András Kar (korábbi Pető András Intézet) fejlesztéséről is. Ehhez a szakmai koncepció kidolgozása az emberi erőforrások miniszterének feladata, ugyancsak január 31-i határidővel.
    

Egy tavaly novemberben megjelent kormányhatározat szerint a Gyógyszerésztudományi Kar korszerűsítésének részeként létrehozzák a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumot az évek óta kihasználatlan, egykori Bakáts téri kórház épületében - olvasható a Magyar Időkben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com