Magyarországi embermentőkre emlékeztek egy középiskolai versenyen a KKM-ben

A magyarországi embermentők példát mutattak egyéni felelősségvállalásukkal, a jó és a rossz közötti egyértelmű választásukkal - mondta Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára a Wallenberg nyomában című középiskolai vetélkedő döntőjének megnyitóján csütörtökön Budapesten.Az államtitkár a KKM épületében tartott eseményen kiemelte, Raoul Wallenberg és a hozzá hasonlók emberként és diplomataként is választás elé kerültek 1944-45-ben, és ők karrierjüket és életüket kockára téve segítették az üldözötteket. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára "76 éves zsidó emberként, aki átélte azt a kort", arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelem még itt él. Ezeket az emlékeket tovább kell vinni - hangsúlyozta.

    
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke felelevenítette: a vészkorszakban nagybátyja az egyik védett házból járt Fradi-meccsekre, és kétszer is elfogták. Az első ilyen alkalommal, mikor a Duna-part felé vezették a nyilasok, maga Raoul Wallenberg mentette meg az életét, aki egy autóból kiszállva elzavarta a fegyvereseket, és szabadon engedte a halálra szánt embereket. Egy másik alkalommal a nagybátyját a Dunába lőtték, két golyót kapott, de súlyos sebesülésekkel, egyetlen túlélőként hazajutott a kivégzendők csoportjából - idézte fel.
    

A történelmi események egyéni sorsokból állnak össze - figyelmeztetett a Mazsihisz elnöke. Raoul Wallenberg svéd diplomata a vészkorszakban magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. 1945. január 17-én indult Debrecenbe, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal és a szovjet főparancsnoksággal tárgyaljon, de soha nem érkezett meg oda. Szovjetunióbeli fogságának pontos története máig ismeretlen, egy 1957-es hivatalos moszkvai közlés szerint 1947. július 17-én halt meg a börtönben, de ezt máig sokan vitatják.
    

Wallenberg az Egyesült Államok, Kanada és Izrael tiszteletbeli állampolgára, 2012-ben az amerikai törvényhozás a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Kongresszusi Aranyérmet szavazta meg neki. 2003-ban a Fővárosi Közgyűlés Budapest díszpolgárává avatta, tevékenységére több emlékmű és szobor emlékeztet Budapesten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com