Maruzsa: a korábban bevezetett intézkedések elegendőek a védekezéshez az iskolákban

Az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendőek a koronavírus elleni védekezéshez - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Maruzsa Zoltán elmondta, a mostani helyzet egyelőre nem olyan, amely további intézkedéseket vagy azonnali beavatkozást igényelne. Hozzátette, az iskoláknak sikerült megszervezni például a testhőmérséklet-mérést, amihez 41 ezer digitális hűmérőt biztosított a kormány és a legnagyobb épületekben hőkapukat is felszereltek.

   
Kitért arra is, az őszi írásbeli érettségiket a tavasszal már bevált módszerrel szervezik meg, vagyis kis csoportokban, a távolságtartás szabályait betartva vehetnek részt ezeken a diákok. Ugyanakkor - hívta fel a figyelmet - a szóbeliket most megtartják. Sokkal több intézményt vontak be a lebonyolításba, így kisebb csoportokban vizsgázhatnak a diákok.
    

Elmondta azt is, 24 óvódában van rendkívüli szünet, ami a csaknem 3000 ilyen intézménynek a 0,81 százaléka, 17 (0,55 százalék) iskola zárt be ideiglenesen és 102 (3,31 százalék) további olyan iskola van, ahol tantermen kívüli digitális oktatást vezettek be, jellemzően egy-két osztályban. Maruzsa Zoltán jelezte, két hét múlva, október 23-tól őszi szünet lesz az iskolákban, ami alkalmas lehet arra, hogy a fertőzött intézményekből "kisöprődjön" a vírus.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A történelemórákból kimaradnak a legszaftosabb, igaz történetek.

http://ujhazak.com