Maruzsa: bírnia kell a Krétának a rohamot

A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta rendszer és a kollaborációs tér.Maruzsa Zoltán a Kossuth rádió keddi, Jó reggelt Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: a cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért, és közleményben elnézést kért a szülőktől. "Ma bizonyítaniuk kell, bírnia kell a rendszernek a rohamot, ezt az elvárást világossá tettem. A tegnapi hiba nem fordulhat újra elő" - fogalmazott a politikus.

    
Szerinte nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést. Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél - fogalmazott. Elmondta, a járvány harmadik hullámának felfutása indokolja a kontaktusszám csökkentése érdekében a köznevelési intézmények bezárását. Ugyanakkor arra számít - folytatta az államtitkár -, hogy a tervezett egy hónapos időszak elegendő lesz arra, hogy radikálisan csökkenjen a fertőzésszám. Annál is inkább, mert időközben a tömeges oltás is zajlik, mindez pedig lehetővé teszi az intézmények újranyitását.
    

Közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet erre az időszakra. Óvodai felügyeletet 8892 gyermek szülei, míg iskolait 2679 gyerek szülei igényeltek. Ez az óvodák esetében a teljes létszám 2,76 százaléka, míg az iskolások 0,37 százaléka - ismertette.
    

A kollégiumok esetében az intézményvezetők engedélyezhetik a bentlakást indokolt esetben - tette hozzá Maruzsa Zoltán. Arról is szólt, hogy kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi, hiszen áprilisra a kontaktszámot csökkentő intézkedések és a tömeges oltás hatására leszálló pályán lesz a járvány. Emléketetett arra, hogy tavaly sem volt járványügyi hatása az érettséginek, miközben tavasszal 80 ezren tettek írásbeli, ősszel pedig 30 ezren szóbeli vizsgát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com