Maruzsa Zoltán: a mesterséges intelligencia már megjelenik az okostankönyvekben

A mesterséges intelligencia (MI) már sok helyen megjelenik az okostankönyvekben - mondta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára a Mesterséges intelligencia az oktatás szolgálatában című szakmai konferencián kedden Budapesten.Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: a "látszólag mozdulatlan felszín alatt" intenzíven zajlanak az MI-vel kapcsolatos fejlesztések a köznevelésben.

"Amikor a Chat-GPT megjelent, két hónapon belül elkezdtük beépíteni azt az okostankönyvekbe, így az idei tanévkezdéskor már 58 helyen szerepel mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladat vagy ismeret a tankönyvekben" - ismertette, hozzátéve: ez a szám hónapról hónapra bővül.

Az államtitkár alapvető kérdésnek nevezte, hogy mit bízhatunk rá a mesterséges intelligenciára és mit nem. A legkényesebb kérdés az, hogy a gyermekek nevelését rá lehet-e bízni - emelte ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyerekek jó részét már ma is "az internet neveli", hiszen több időt töltenek az online térben, mint amennyit a szüleikkel.

"A fejlődés elképesztően gyors, a szoftverek tanulnak, sőt hamarosan lehagynak minket, embereket" - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán, hozzátéve, lehetetlen ebből a fejlődésből kimaradni. "Az ember kíváncsi, és amivel időt, energiát lehet megtakarítani, azt egész biztosan használni fogjuk" - szögezte le.

Rámutatott arra is, hogy a legfiatalabb korosztálynál különösen oda kell figyelni az MI körültekintő használatára, hiszen az ő esetükben hatalmas a manipuláció és a hiba lehetősége. Ennek az átgondolásához készült egy vitaanyag is, ami arról szól, hogyan kell felkészíteni az oktatási rendszert az MI hatásaira - tette hozzá.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: az oktatásirányítás tele van víziókkal, és adja magát, hogy MI-támogatott feladatgenerátorokat, megoldókulcsokat készítsenek, amelyeket minden pedagógus használhat.

"Képesek lennénk arra, hogy minden frontálisan előadható tartalmat több tucat nyelven elérhetővé tegyünk" - közölte. Hozzátette: nem lehetetlen az sem, hogy a diákoknak teljesen személyre szabott feladatsorokat készítsenek, mivel a valamennyi tanulóról elkészülő kompetenciamérési adatok alapján pontosan tudni lehet, hogy melyik gyermeknek mi az erőssége, és mi az, amit gyakorolnia kell.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com