Maruzsa Zoltán: egyre vonzóbb a pedagógusi pálya

Egyre vonzóbb a pedagógusi pálya - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, intézményvezetői megbízólevelek átadása alkalmából tartott ünnepségen.Maruzsa Zoltán azt mondta: a következő öt év a most kinevezett igazgatóknak sokkal nyugodtabb, kellemesebb környezetben telhet, mint a korábbi időszakok. Emlékeztetett, a kormány végrehajtott egy drasztikus béremelést, így 840-850 ezer forintos pedagógus-átlagbért várnak az idei évre, amit vonzó fizetésnek nevezett.

Az előző évben a statisztikák szerint háromezerrel nőtt a pedagógusállomány, és - bár a következő tanévre még tart az adatrögzítés - az idei augusztus 26-i állapot kétezres többletet mutat a tavalyi adatokhoz képest a teljes intézményrendszerben, azaz a tankerületeket, az óvodákat, az egyházi és magánintézményeket, valamint az állami intézményrendszert együttesen tekintve - ismertette a köznevelési államtitkár.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: befelé áramlik a munkaerő az oktatási rendszerbe, ráadásul a kormányzat vállalta, hogy 2031-ig a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát meghaladó bérszínvonalat megtartja. Ez azt is jelenti, hogy lesz utánpótlás, továbbra is vonzó lesz a pedagóguspálya.

Ezt mutatja az is, hogy a felsőoktatásban a pótfelvételi eredményei nélkül is csaknem 15 ezer embert vettek fel pedagógusképzésre, ez háromszorosa a 2005-2008-as évek felvételi létszámának - közölte a köznevelési államtitkár.

Maruzsa Zoltán kiemelte: a vonzóbb pedagóguspálya azt is jelenti, hogy az igazgatóknak könnyebb lesz a humánerőforrás tervezése, lesz megfelelő munkaerő-utánpótlás, és így lesz mód arra is, hogy válogassanak, kiket engednek a gyermekek közelébe.
Arról is beszélt, egyre több informatikai megoldás támogatja az igazgatókat, elsősorban a KRÉTA, amely a vezetőknek is rengeteg információval szolgál.

Emellett sávos bérrendszert alakítottak ki, hogy legyen az igazgatóknak módja differenciálni, a teljesítményértékelés bevezetésével pedig - bár sok feladat van vele - egyéni teljesítménycélokkal tudják motiválni a dolgozókat.

Hozzátette: új továbbképzési rendszert vezettek be, az intézményvezetők felkészítése pedig a négy féléves önköltséges felsőfokú szakirányú képzés helyett ingyenes, két féléves, az Oktatási Hivatal által szervezett képzéssel történik.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta: a rendezvényen mintegy 330 intézményvezető vehette át megbízását, köztük 105-en első vezetői ciklusukat kezdik meg ebben a tanévben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a most kinevezést átvevők közül hatan a hetedik ciklusukat kezdik - ők 30 éve biztosan igazgatók már -, és van három olyan kinevezett intézményvezető is, akik még csak 34-35 évesek.

Hajnal Gabriella úgy fogalmazott: egy iskolaigazgató szerepe nap mint nap kihívásokkal teli, de annál szebb dolog nincs, mint gyermekeket látni felnőni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com