Megkezdődik az Árpád Gimnázium felújítása Tatabányán

Kétmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődött a Komárom-Esztergom megye második legjobb oktatási intézményként számon tartott, tatabányai Árpád Gimnázium felújítása.Kovács Miklós igazgató az MTI-nek elmondta, az intézmény a rekonstrukció után reálgimnáziumként működik tovább, kiemelt szerepet kap a matematika, az informatika és az idegen nyelvek oktatása. A felújítás évtizedek óta a legnagyobb mértékű, egyösszegű fejlesztés Tatabánya oktatási rendszerében.

    
A Modern városok program keretében zajló beruházás során új tantermeket, szaktantermeket, szertárakat és laborokat hoznak létre, a gimnázium bútorzatát, szertári kellékeit és audiovizuális eszközeit is kicserélik, valamint előadótermet és új aulát alakítanak ki. A kivitelezési megbízást közbeszerzési eljárás keretében a Laterex Építő Zrt. nyerte el.
  

A felújított intézményben minden tanterem megfelel a legújabb előírásoknak, így több diákot vehetnek fel, a létszám meghaladhatja a hatszáz főt. A felújítás ideje alatt a gimnázium egy általános iskola korábban üresen álló szárnyában működik. A Tatabányai Állami Gimnáziumban 1946-ban kezdődött meg az oktatás. Az intézmény 1948-tól 1956-ig Rákosi Mátyás nevét viselte, ezt követően lett Árpád Gimnázium, majd 1978-ban költöztek jelenlegi helyükre, a megyeszékhely központjába.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com