Megkezdődött a fenntarthatósági témahét

Negyedszer hirdette meg a fenntarthatósági témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) idén; a témahéten a minisztérium parlamenti államtitkárának ismertetése szerint kétszer annyi intézmény és ötször annyi diák vesz részt, mint négy évvel ezelőtt.A Parlamentben megtartott hétfői nyitórendezvényen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára elmondta: idén mintegy 1500 intézmény kapcsolódik be, kétszer annyi, mint négy évvel ezelőtt, és 300 ezer diák vesz részt a programokon, ötször annyi, mint az első témahéten.

    
Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a témahét ideje alatt megrendezett TeSzedd! szemétgyűjtési akció során a diákok a gyakorlatban is tapasztalhatják, milyen környezetkárosító hatása van az eldobált hulladékoknak.
    

A témahét fővédnöke a köztársasági elnök. A március 18-22. között megrendezett programsorozat kiemelt témája a közlekedés, a víz és a fenntarthatósági törekvések, célja pedig a fenntarthatóság üzenetének széles körű terjesztése iskolai keretek között.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com