MSZP: a nyugdíjas pedagógusok, ha tanítanak, tarthassák meg nyugdíjukat is!

A nyugdíjas pedagógusok, ha továbbra is tanítanak, fizetésük mellett kapják meg a nyugdíjukat is! - kezdeményezte az MSZP társelnöke pénteki, a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatóján.Kunhalmi Ágnes azt mondta, attól még, hogy a kormány tagadja, országos és rendszerszintű pedagógushiány van, és ha folytatódnak a tendenciák, akkor a következő években nem lesz, aki tanítson az iskolákban.
    

Azt mondta, a következő években egyre több pedagógus megy nyugdíjba, közben egyre kevesebb a pályakezdő tanár. Ismertetése szerint a következő tíz évben 73 ezren, a pedagógusok 50 százaléka megy nyugdíjba. Kunhalmi Ágnes közölte, hétezren kezdik el évente a tanárképzést, de sokan nem fejezik be, emellett a bérek olyan alacsonyak, hogy az első öt évben nagyon sokan hagyják ott a pályát.
    

Az ellenzéki politikus elmondta, ha a 2022-es parlamenti választások után az ellenzéki pártok alakíthatnak kormányát, akkor az MSZP a pedagógushiány megoldására azt fogja javasolni, hogy a nyugdíjas pedagógusok megtarthassák a nyugdíjukat is a fizetésük mellett. Megjegyezte, jelenlegi szabályok szerint a nyugdíjas pedagógusok, ha közalkalmazottként tanítanak, elveszítik nyugdíjukat.
    

Kunhalmi Ágnes nem ért egyet azzal a kormányzati javaslattal, hogy képesítés nélküli oktatókkal töltsék fel az üres álláshelyeket. Pedagógusvégzettség nélkül ne lehessen tanítani! - mondta. Az MSZP társelnöke szerint ezer sebből vérzik a magyar oktatási rendszer és "kemény bérrendezésre" is szükség van.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com