Nemi erőszak egy gólyatáborban - Balog: legyen minősített eset, ha oktatási intézmény programján követnek el erőszakot

Az emberi erőforrások minisztere azt kezdeményezi, számítson minősített tételnek a büntető törvénykönyvben, ha valaki oktatási intézményben, illetve intézmény által szervezett programon nemi erkölcs elleni bűncselekményt követ el.

Ezt a miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülése előtt jelentette be a fővárosban. A sajtótájékoztatón Balog Zoltán azt mondta: megkéri az igazságügyi minisztert, hogy a fentiek érdekében tekintse át a jelenlegi szabályozást és az erre vonatkozó tényállásokat. Arra kéri minisztertársát, hogy világosan legyen kiolvasható a törvénykönyvből: ha valaki oktatási intézményben vagy az intézmény által szervezet programon követ el nemi erkölcs elleni bűncselekményt, akkor az minősített tételnek számít.

balog-zoltan1Az alapeset egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, míg a minősített eset kettőtől nyolc évig terjedővel - jelezte Balog Zoltán. Megjegyezte: senki nem akar általánosítani, de a nyilvánosságra került gólyatábori esetek felvetik azt a kérdést, hogy jól van-e szabályozva az egész rendszer. A miniszter jelezte: a javaslatot a kerekasztal ülésén is megvitatják majd. A kormány megalakulása óta először összehívott kerekasztal ülésével kapcsolatban kiemelte: folytatják azt a munkát, amit az elmúlt négy évben a felsőoktatás átalakításával összefüggésben elkezdtek. Az ülésen a Magyar Rektori Konferencia, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének képviselője vesz részt.

A kerekasztal új vezetője Palkovics László felsőoktatási államtitkár lesz - jelezte a miniszter.
Palkovics László elmondta: építenek az új felsőoktatási stratégia kimunkálása során a korábbi anyagokra is. Emlékeztetett: minden intézménnyel leültek, megnézték elképzeléseiket, ezek "összedolgozása" zajlik most. A keddi ülésen áttekintik azt is, hogy a kerekasztal milyen formában tud bekapcsolódni ebbe a munkába - jelezte.
Az államtitkár megerősítette: az a cél, hogy decemberben el tudják fogadni az új felsőoktatási stratégiát.
forrás:MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com