NKE: több az elsőéves, mint tavaly

Több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a szeptemberben induló új tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), többen mint tavaly - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.Kiemelték: az NKE több karán is volt olyan szak, ahová bőven 400 pont feletti teljesítményre volt szükség a bejutáshoz. Mint kifejtették: idén a felsőoktatásba jelentkezők száma 11 százalékkal nőtt. Az NKE-re 24 százalékkal jelentkeztek többen, ráadásul köztük 71 százalék első helyen jelölte meg az intézményt.
    

Végül az általános eljárásban 1928 jelentkező nyert felvételt, a legtöbben, 942-en az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karon kezdik első tanévüket egyetemistaként. Itt a nappali rendszerű alapszakok közül a nemzetközi igazgatási szak most először angol nyelven is induló képzésére 420, a magyar nyelvűre 407 pontra volt szükség a bejutáshoz, míg a közigazgatás-szervező szakra 346 pontra. Az államtudományi osztatlan képzésre 329 pont volt a bejutási szint, míg a mesterszakok közül az International Public Service Relations angol nyelvű képzésére 76, a nemzetközi tanulmányok szakra 68 pont.
    

A Rendészettudományi Karon 574 elsőéves számára startol el az új tanév szeptemberben. Az alapszakok közül a bűnügyi, bűnügyi igazgatási és rendészeti igazgatási képzéseken bőven 400 pont feletti teljesítmény kellett a bejutáshoz, de a rendészeti és katasztrófavédelmi képzésnél is volt olyan szakirány, ahol több mint 340 pontra volt szükség.
    

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon 324 elsőéves kezd ősszel. Erre a karra tavaly került át nemzetközi biztonság- és védelempolitika képzés, amely továbbra is igazi slágerszak, ide 433 pont volt a bejutási küszöb. A honvédtiszti alapképzésben 280-344 pont között volt a határ. A Víztudományi Karon 88-an kezdhetik meg első tanévüket, itt a környezetmérnöki és vízügyi üzemeltetési mérnöki szakokon 310 pont kellett a sikerhez - olvasható az NKE közleményében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com