NKFIH: töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program iránt

Töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) iránt, amelynek a 2019/2020. tanévben 2061 ösztöndíjasa volt - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tudományos és nemzetközi elnökhelyettese hétfőn Budapesten, háttérbeszélgetésen.Szabó István elmondta, az évek óta futó ÚNKP olyan támogatási konstrukció, amely kulcsszerepet tölt be abban, hogy a fiatalok megismerkedjenek a kutatás világával. Célja a kutatói utánpótlás megteremtése. A programban létrehozott konstrukcióinak köszönhetően mostanra elértük azt, hogy a kutatói életpálya teljessé vált - jelentette ki Szabó István.
    

Közölte, a program keretösszege évente 4 milliárd forint és 24 fogadó felsőoktatási intézmény van, amely jogosult arra, hogy ilyen ösztöndíjakat finanszírozzon. A benyújtott pályázatok mintegy felét tudják finanszírozni. A támogatás havonta nettó 100-200 ezer forint, képzési programtól függően - mondta Szabó István. Kitért arra is, a programban résztvevő - fokozatot még nem szerzett - felsőoktatási hallgatók nagyjából háromnegyede valamilyen formában tudományos közleményt "tett le az asztalra".
    

Az adatok alapján úgy tűnik, sikeresen megvalósult a program azon célja, hogy a nemzetközi kutatás irányába induljanak el a hallgatók - mondta Szabó István. Cziráki Szabina, az Országos Tudományos Diákköri Tanács titkára emlékeztetett, az ÚNKP hat pályázati konstrukcióval "dolgozik" és mindegyiknek saját kiírása van.
    

Az NFKIH - az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával - 2019-ben vette át és írta ki először a 2016-ban indult ÚNKP-t, amely ösztöndíj formában nyújt támogatást a felsőoktatásban részt vevő legkiválóbb fiatal magyar tehetségeknek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com