Novák Katalin: legyünk ott mindig, minden emberi élet mellett

Legyünk ott mindig, minden emberi élet mellett. Akkor is, ha kevésbé látható az, hogy nem vagyunk tökéletesek, s akkor is, ha ez valamelyest nyilvánvaló - jelentette ki az államfő a fogyatékossággal élő gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó, egy nonprofit kft. fenntartásában működő szegedi Gemma központ új épületének átadásán szerdán.Novák Katalin úgy fogalmazott: a betegség teher, de minden gyermek ajándék. A szülőkhöz szólva - akik szavai szerint mertek igent mondani súlyosan beteg gyermekük gondozására - úgy fogalmazott, "a terhet mi elhordozni önök helyett nem tudjuk, de itt lehetünk, és talán ez is segítséget tud nyújtani".
    

Kifejtette, az alaptörvény kimondja, hogy az emberi életet a fogantatástól védelem illeti meg. "Vegyük ezt komolyan, védjük valóban az emberi életet a fogantatás pillanatától, védjük a megszületést követően is, és legyünk ott mindig, minden emberi élet mellett. Akkor is, ha kevésbé látható az, hogy nem vagyunk tökéletesek, s akkor is, ha ez valamelyest nyilvánvaló" - hangsúlyozta a köztársasági elnök.
   

Novák Katalin elmondta, ma már a gyermekek otthongondozási díjának köszönhetően legalább minimálbért kaphatnak azok, akik súlyosan beteg gyermekről gondoskodnak. Ez segítség a korábbi helyzethez képest és a szándék az, hogy valamelyest könnyíteni lehessen az anyagi terheken. Az államfő közölte: Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel "fejükbe vették", hogy a súlyos fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családoknak a jövőben is lehetőségük legyen Zánkán, az Erzsébet-táborban nyaranta biztonságban, önfeledten eltölteni néhány napot.
    

A köztársasági elnök fontosnak nevezte a Gemma központ új épületének kialakításához hasonló beruházásokat. Hálás azért, hogy ma Magyarországon van félmilliárd forint egy ilyen központ kialakítására. Hozzátette: bízik benne, hogy a jövőben is rendelkezésre állnak az ilyen fejlesztésekhez szükséges források. Péntek Imréné intézményvezető emlékeztetett arra: a Gemma széles körű összefogásnak köszönhetően költözhetett 2015-ben jelenlegi épületébe. Az iskola mellett 2018-ban magánszemélyek és cégek segítségével 500 négyzetméteres játszóteret alakítottak ki.
    

A most uniós, hazai és vállalkozói támogatással befejeződött beruházásnak köszönhetően az épület alapterülete 1400 négyzetméterre nőtt. Az iskola új, 550 négyzetméteres harmadik szintjén hét csoportszoba, két egyéni foglalkoztató, öltöző és tanári szoba működik majd. Az új melléképület földszintjén 250 négyzetméteres tornateremet, a második és harmadik szintjén melegítőkonyhát és ebédlőt alakítottak ki. Az épület új lépcsőházzal is bővült, az iskolában pedig már két lift és egy étellift is működik - ismertette a részleteket.
    

Az elmúlt években megháromszorozódott a Gemma központban ellátott gyermekek létszáma. 2015-ben 33 súlyos és halmozott fogyatékossággal, valamint súlyos autizmussal élő gyerekről gondoskodtak. A fejlesztőiskolában és az általános iskolában 91-en tanulnak ma, a nappali intézményben pedig további negyven fiatalt látnak el. Kiss-Rigó László püspök úgy fogalmazott, hogy az új épület átadása a szeretet, a szülői gondoskodás, az összefogás ünnepe.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com