NYE: az elmúlt évtized legeredményesebb felvételi időszakán van túl a Nyíregyházi Egyetem
Az elmúlt évtized legeredményesebb felvételi időszakán van túl a Nyíregyházi Egyetem (NYE), az idei általános felvételi eljárásban 21 százalékkal emelkedett az elsőhelyes jelentkezők száma az előzetes adatokhoz képest - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtök délelőtt az MTI-vel.
Mint írták, ezzel az eredménnyel az NYE a megújult felsőoktatási intézmények között a második legnagyobb mértékű növekedést érte el, országosan pedig a hatodik helyen áll a jelentkezésszám bővülése alapján. Egy év alatt összesen 12 százalékkal nőtt a felvett diákok létszáma, ebből a támogatott képzéseknél több, mint 10, míg az önköltségeseknél 20 százalékos az emelkedés.
A tájékoztatás szerint az NYE dinamikus növekedést ért el a gazdasági, informatikai, műszaki területek mellett a pedagógusképzésben is, a felvettek létszáma az érintett szakokon emelkedett tavalyhoz képest. A legjelentősebb növekedés az osztatlan tanári képzéseknél látszik, amelyeken egy év alatt megduplázódott a felvettek aránya.
Az alapképzések mellett népszerűek a mester- és a rövidciklusú képzések is, a legtöbb jelentkezőt a közgazdásztanár mesterképzésre vették fel Nyíregyházán. Az intézményben meghirdetett magyar és angol nyelvű repülőmérnöki szakokra, valamint a légijármű-vezetés felsőoktatási szakképzésre 43-an nyertek felvételt, emellett az egyetem távoktatásos formában anglisztika képzést indít - írták.
A Nyíregyházi Egyetemen idén a felvett 2189 elsős hallgató közül 1868-an állami ösztöndíjas formában kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől. A mátészalkai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban idén is indulnak képzések, így csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint gépészmérnöki képzési szakokon, míg a kisvárdai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban gazdálkodási és menedzsment szakon kezdhetik meg tanulmányaikat az elsősök - közölte az NYE.
(Forrás: MTI)
Mint írták, ezzel az eredménnyel az NYE a megújult felsőoktatási intézmények között a második legnagyobb mértékű növekedést érte el, országosan pedig a hatodik helyen áll a jelentkezésszám bővülése alapján. Egy év alatt összesen 12 százalékkal nőtt a felvett diákok létszáma, ebből a támogatott képzéseknél több, mint 10, míg az önköltségeseknél 20 százalékos az emelkedés.A tájékoztatás szerint az NYE dinamikus növekedést ért el a gazdasági, informatikai, műszaki területek mellett a pedagógusképzésben is, a felvettek létszáma az érintett szakokon emelkedett tavalyhoz képest. A legjelentősebb növekedés az osztatlan tanári képzéseknél látszik, amelyeken egy év alatt megduplázódott a felvettek aránya.

Hozzászólások