Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel
Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel októbertől - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a műsorban elmondta, a Diákhitel 2-t, amely kamatmentes, képzési díjakra lehet felhasználni. Idén körülbelül 24 ezer olyan diák van Magyarországon, akit önköltséges szakra vettek fel, és a 25 százalékuk igénybe veszi a Diákhitel 2-t.
Hozzátette, a kormány döntése nyomán a második gyermek megszületése után a hitel 50 százalékát, míg a harmadik gyerek után a teljes hitelt elengedik. Még májusban jelentették be, hogy októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében. Nyelvtanulásra 500 ezer forint vehető fel.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások