Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat csütörtök délután a www.felvi.hu oldalon.

felső oktatásAz MTI összegzése szerint a Pécsi Tudományegyetem pénzügy és számvitel szakára kellett a legtöbb, 372 pont a bekerüléshez, míg a Budapesti Kommunikáció Főiskolán a kommunikáció és médiatudomány angol nyelvű, költségtérítéses szakon 348 volt a határ.

Mesterképzésben a maximális pontszámot kellett elérni a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az orvostechnológiai képzésben, a Műegyetem gépészmérnöki karán a gépészeti modellezés angol nyelvű képzésére szintén 100 pontot kellett szerezni.

A felvételizők a www.felvi.hu oldalról elérhető e-felvételi felületén találhatják meg, hogy mely általuk megjelölt szakra kerültek be, valamint azok a diákok, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakok ponthatárairól a hivatalos kihirdetést követően SMS-ben is kaptak értesítést.

Függetlenül attól, hogy hány képzést jelölt meg, a jelentkező csak egy helyre nyerhetett felvételt: arra a képzésre, ahol az általa felállított sorrend alapján először éri el a megállapított ponthatárt.

A besorolási döntés a www.felvi.hu e-felvételi felületén érhető el, amelyről legkésőbb január 25-ig elektronikus levélben értesítik a jelentkezőket. Ez tartalmazza a jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.
Az alapképzések és osztatlan mesterképzések esetében a jogszabályi minimum ponthatár 260 pont, felsőoktatási szakképzéseknél pedig 220 pont.

A februárban induló keresztféléves képzésekre közel hatezren jelentkeztek, közülük legtöbben állami ösztöndíjas mesterképzéseket jelöltek meg első helyen. Az elsőhelyes jelentkezéseket nézve 4971-en mesterképzést jelöltek meg, 665-en alapképzést, 156-an felsőoktatási szakképzést választottak, osztatlan mesterképzést pedig 35-en céloztak meg első helyen.

Szintén az elsőhelyes jelentkezéseket figyelembe véve, 4773-an jelöltek meg állami ösztöndíjas mesterképzéseket. (A 2015. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban állami ösztöndíjas formában csak mesterképzéseket indíthattak az intézmények.)

A jelentkezők szakválasztása alapján az elsőhelyes kérelmeknél (függetlenül a finanszírozási formától és a munkarendtől) mind az alap-, mind pedig a mesterképzésnél elmondható, hogy főleg a gazdaságtudományok és a műszaki képzési területek szakjai a legnépszerűbbek. Alapképzésen a gazdálkodási és menedzsment, a pénzügy és számvitel és az emberi erőforrások szakok kerültek dobogóra.

MTI

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com